Az Egyesült Államok Kongresszusának épületében, Kossuth Lajos 35 éve felavatott szobránál tartottak megemlékezést március 15. alkalmából

Az Egyesült Államok Kongresszusának épületében, Kossuth Lajos szobránál tartottak megemlékezést március 15. alkalmából szerdán.Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családpolitikáért felelős államtitkára, aki egyben Kossuth Lajos szülőfaluja, Monok és térségének országgyűlési képviselője, emlékeztetett arra, hogy Kossuth "összekötő pont" a két ország között, ahogy a család is közös érték a két nemzet számára mint annak alapját jelentő tényező.

"Ki kell állnunk a közös célok és értékek mellett, mint a béke, a család, a nemzeti értékek és a keresztény kultúra" - fogalmazott.

Az államtitkár a magyar-amerikai kapcsolatokról az MTI-nek azt mondta, hogy az új amerikai adminisztráció hivatalba lépése ismét komoly lehetőségeket tartogat a két ország viszonyában. Beszámolt arról, hogy látogatása alkalmat ad tárgyalásokra, amelyek tapasztalatait illetően hozzátette, hogy nagy érdeklődést látni amerikai részről a magyar politikai lépések, köztük a legújabb családpolitikai intézkedések iránt is.

Rick Santorum korábbi republikánus szenátor köszöntőjében szintén a két ország által egyaránt értéknek tartott család, hit és a határok védelmét emelte ki. Az amerikai politikus az MTI kérdésére felidézte, hogy már kongresszusi képviselőként, felfigyelve a Kossuth-szoborra ismerte meg a magyar politikus történetét, és azt, hogy ugyanazokat az értékeket képviselte, mint amiért az amerikai függetlenségi háborúban küzdöttek mintegy 50 évvel korábban.

A jelen amerikai-magyar kapcsolatait értékelve Rick Santorum úgy vélte, hogy 180 fokos fordulat állt be a két ország viszonyában, amiben szerepet játszik az, hogy az amerikai elnök és a magyar miniszterelnök közeli viszonyban van személyesen, valamint a politikát illetően, ugyanazokat az elképzeléseket képviselve. Takács Szabolcs, Magyarország nagykövete Kossuth Lajos Egyesült Államokban tett útját emelte ki, amelynek során, 1851 végén beszédet mondott az amerikai Kongresszus két házának ülésén a magyar szabadságtörekvésekről és azokról az értékekről, amelyekre a magyarok máig büszkék, így a polgári szabadságjogok, a demokrácia és a hazafiság.

A Capitolium előcsarnokában 35 éve, 1990. március 15-én avatták fel Kossuth-mellszobrát, és azóta a Washingtonban tartott március 15-i ünnepségek hagyományos eleme az emlékmű megkoszorúzása.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com