Az Egyesült Államok négy tagállamában tartanak kedden előválasztásokat

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: Az Egyesült Államok négy tagállamában kezdődtek kedden előválasztások a novemberben esedékes félidős választásokra készülve.Connecticut Vermont, Minnesota és Wisconsin államok szavazói járulnak kedden az urnákhoz. A sajtó és az elemzők figyelme ezúttal főként Wisconsinra irányul, ahol a republikánusok, és köztük a kormányzó helyzete is meginogni látszik.

Az NBC televízió és a Marist közvéleménykutató által július végén publikált felmérés szerint Scott Walker republikánus kormányzót támogatottságban megelőzi demokrata párti kihívója, Tony Evers oktatási szakember, akinek a népszerűsége 13 százalékkal nagyobb, mint Walkeré.


A felmérés szerint a regisztrált választóknak csak 34 százaléka voksolna Walkerra, ha ő lenne a republikánusok kormányzójelöltje novemberben. A wisconsini kormányzói székért egyébként nyolcan szálltak versenybe. A Demokrata Párt hívei és a hozzájuk közel álló elemzők arra számítanak, hogy a demokraták Wisconsin mellett Minnesotában is jelentősen megerősödnek, kivált, mert ezekben az államokban a republikánus tábor megosztott. Minnesotának az ősszel mindenképpen új kormányzója lesz, mert a demokrata párti Mark Dayton visszavonul. Ebben a középnyugati államban elemzők szerint négy választókörzetben nyílt verseny várható republikánusok és demokraták között.

    
Connecticutban szintén mindenképpen új kormányzó lesz, a demokrata párti Dannel Malloy ugyanis - aki rendkívül népszerűtlen politikus - nem indul újra a posztért. A The New York Times elemzése szerint bár Connecticut demokrata többségű állam, könnyen elképzelhető, hogy republikánus kormányzót választ majd.
    

Vermontban Bernie Sanders független szenátor újraválasztását mindenki biztosra veszi. Maga Sanders is, aki a nyáron nem maga mellett, hanem Marylandben, Kansasben és Michganben demokrata párti jelöltek érdekben kampányolt. Sanders a 2016-os elnökválasztási kampányban a Demokrata Párton belül Hillary Clinton kihívója volt az elnökjelöltségért folytatott versenyben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com