Az Egyesült Államok szövetségeseinek és ellenfeleinek vezetői is elismeréssel emlékeztek Henry Kissingerre

Náray Balázs, az MTI tudósítója jelenti: Az Egyesült Államokkal szövetségesi kapcsolatban és konfliktusban álló országok vezetői is elismerően emlékeztek csütörtökön az életének 100. évében elhunyt volt külügyminiszterre, Henry Kissingerre, valamint az amerikai politikai élet szereplői is részvétet nyilvánítottak.Az Egyesült Államok külpolitikájának egyik legmegbízhatóbb és legkivételesebb szószólóját veszítette el Henry Kissinger halálával - írta csütörtökön George W. Bush volt elnök az amerikai külpolitikát az 1970-es években meghatározó politikus halálhírére reagálva.

A korábbi elnök kifejezte csodálatát Kissinger életútja előtt, aki zsidóként a nácik elől menekült el, még mint gyerek, majd már az amerikai hadsereg tagjaként harcolt ellenük.
    

Jichák Herzog, Izrael államelnöke, Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel tartott találkozóján úgy emlékezett, hogy Henry Kissinger fektette le a közel-keleti béke alapjait, amelyet később Izrael Egyiptommal kötött meg; és elismerését hangoztatta azokért a diplomáciai eredményekért, amelyek az amerikai diplomata nevéhez fűződtek.
    

Antony Blinken arról beszélt, hogy Henry Kissinger mércét jelent bárki számára, aki a külügyminiszteri pozícióban utódja lehet, és megtiszteltetésnek nevezte, hogy tanácsait kérhette, legutóbb egy hónappal korábban. Az amerikai külügyminiszter Tel-Avivban úgy fogalmazott, hogy "kevés ember volt jobb diákja a történelemnek, és kevés ember formálta nagyobb mértékben a történelmet, mint Henry Kissinger".
    

Hszi Csin-ping kínai elnök Joe Biden elnöknek küldött részvétüzenetében azt írta, hogy "Kssingerre mindig emlékezni fognak a kínai emberek, és mindig hiányozni fog számukra". Kína államfője országa készségét hangoztatta az együttműködésre az Egyesült Államokkal a barátság ügyének nevében kínaiak és amerikaiak között, valamint a stabil kínai-amerikai kapcsolatok érdekében.
    

Vlagyimir Putyin orosz elnök Henry Kissinger özvegyének írt üzenetében bölcs és széles látókörű politikusnak nevezte az elhunyt diplomatát, akinek neve elválaszthatatlanul összekapcsolódott azon pragmatikus külpolitikával, amely nagyban elősegítette a nemzetközi feszültségek enyhülését. Richard Nixon egykori amerikai elnök lányai közleményükben úgy fogalmaztak, hogy édesapjuk és Henry Kissinger partnersége a béke időszakát teremtette meg az amerikai nemzet számára.
    

Henry Kissinger két elnök, Richard Nixon és Gerald Ford alatt szolgált az amerikai adminisztráció tagjaként, először nemzetbiztonsági tanácsadóként, majd külügyminiszterként; legmeghatározóbb külpolitikai lépései közé tartozott az Egyesült Államok kivezetése a vietnami háborúból és az azt lezáró párizsi békemegállapodások, valamint az amerikai-kínai politikai kapcsolatok újrafelvétele. Henry Kissinger halálhírét washingtoni idő szerint szerdán késő este jelentették be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com