Az Egyesült Államokban 23 bank ment csődbe az idén eddig

Októberben eggyel, 23-ra emelkedett az Egyesült Államokban az idén bezárt bankok száma.

Az állami betétbiztosítási alap (FDIC) szerint a csődhullám három éve tetőzött; a bezárt bankok száma 2010-ben 157-re nőtt az egy évvel korábbi 140-ről. Két éve 92 bank ment csődbe, tavaly 51.

A 2007 vége óta csődbe jutott bankok száma közelít az ötszázhoz.

12344

A héten a floridai Bank of Jackson County ajtajára került lakat. Ez volt az egyetlen bank, amely csődbe jutott októberben. Szeptemberben kettő ilyen volt, augusztusban négy. Nem zártak be bankok júliusban, júniusban viszont kettő, májusban négy, áprilisban hat, márciusban és februárban egy-egy, januárban pedig kettő működését szüntették be.

A betéttulajdonosok vagyonát fejenként 250 ezer dollárig (mintegy 55 millió forint) biztosítja az amerikai betétbiztosítási alap.

Elemzők szerint a bankok növekvő profitja és a kevesebb csődbe jutott bank egyértelműen azt jelzi, hogy az ágazat már kiheverte a 2008-as válságot.

Tavaly az összesített profit 141,3 milliárd dollár volt, 19 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, és egyben minden idők második legnagyobb ágazati nyeresége volt. Az ágazatban 2006-ban jegyezték fel az eddigi legnagyobb profitot, 145,2 milliárd dollárt.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com