Az elhunytak többsége idős beteg Szlovéniában és Horvátországban is

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Szlovéniában a koronavírus-járvány eddigi halálos áldozatainak 80 százaléka 75 évesnél idősebb volt - derült ki azokból a részletes adatokból, amelyeket szerdán először hozott nyilvánosságra a szlovén népegészségügyi intézet újságírók többszöri megkeresésére. A közszolgálati rádió szerint a halálos áldozatok háromnegyede az idősotthonok lakói közül került ki, és egyenlő arányban voltak közöttük férfiak és nők.A szlovén hatóságok eddig nem közöltek adatokat az elhunytak koráról, neméről és a fertőzés előtti egészségügyi állapotáráról.

A hivatalos közlés szerint Szlovéniában egy nap alatt 28-cal, 1248-ra emelkedett az ismert koronavírus-fertőzöttek száma. Az előző naphoz képest öt újabb beteg hunyt el, ezzel 61-re nőtt a járvány halálos áldozatainak száma. A járvány megjelenése óta több mint 37 ezer koronavírustesztet végeztek az országban, a diagnosztizált betegek közül 34-et ápolnak intenzív osztályon.

    
Szlovénia a jövő héttől egy több mint ezer mintán alapuló, úgynevezett nemzeti koronavírus-tesztelést indít az ország különböző területein, hogy világosabb képet kapjon a járvány kiterjedéséről és a Covid-19 megbetegedések valós számáról. Miroslav Petrovec, a ljubljanai orvosi egyetem mikrobiológiai és immunológiai intézetének igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: a reprezentatív teszteredmények alapján tanulmány készül majd, amely megmutathatja, mekkora lehet a fertőzöttek valós száma az országban, azt, hogy hányan szerezhettek immunitást a vírussal szemben, hányan lehetnek a vírushordozók, továbbá, hogy milyen egészségügyi állapotban lehetnek azok, akik számára házi karantént rendeltek el, de fertőzés enyhe tünetei miatt nem vettek tőlük mintát.
    

Horvátországban a legfrissebb adatok szerint egy nap alatt 37-tel, 1731-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, 34 halálos áldozata van a járványnak, közülük hárman az elmúlt 24 órában hunytak el. Az első fertőzés megjelenése óta 473 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. Jelenleg 31 beteg van súlyos állapotban, lélegeztetőgépen. Eddig 19 256 koronavírustesztet végeztek az országban.
    

A közzétett adatokból az is kiderül, hogy Horvátországban a Covid-19 betegségben elhunytak hetven százaléka 70 és 99 év közötti, közel 20 százalékuk 60 és 69 évi közötti, míg a többi áldozat 40 és 59 év közötti volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com