Az elmúlt évtizedek legnagyobb katonai parádéját szervezik Pekingben október elsején

Kína az elmúlt évtizedek legnagyobb katonai parádéjával emlékezik meg október 1-én a Népköztársaság megalakulásának 70. évfordulójáról - jelentette be Vang Hsziao-hui, kínai propagandaminiszter-helyettes csütörtökön, Pekingben tartott sajtótájékoztatóján.Az évforduló alkalmából a kínai főváros központi Tienanmen terén beszédet mond Hszi Csin-ping kínai elnök, ezt követően pedig katonai parádét és felvonulást tartanak.

Az esti órákban ugyanitt művészeti előadást, valamint tűzijátékot tekinthetnek meg az esemény résztvevői.

    
A katonai parádéról Caj Csö-csün, az esemény szervezésével megbízott kormányhivatal helyettes vezetője elmondta: az elmúlt évtizedek legnagyobb ilyen jellegű bemutatója lesz, felülmúlva a Kínai Népköztársaság kikiáltásának ötvenedik és hatvanadik évfordulóját is, de a második világháború lezárásának 70. évfordulóján tartott katonai parádékat is. Az eseményen először lesznek láthatók a kínai hadsereg legfejlettebb fegyverei is.
    

A nagyszabású katonai parádét egyes megfigyelők erődemonstrációnak tartják, amellyel a több mint két hónapja tüntető hongkongiaknak akarnak üzenni. A bejelentés napján, csütörtök hajnalban a kínai hadsereg hongkongi helyőrsége végrehajtotta szokásos éves kontingenscseréjét. A csapatforgatás rutinszerű dolog ugyan, a dátumát is előre tudni lehetett, figyelemre méltó azonban, hogy a kínai állami sajtó a megszokott gyakorlattól eltérően tág teret szentelt ennek, és még mielőtt a csere befejeződött volna, felvételeket is közölt róla. A kontingenscserét Makaóban is végrehajtották.
    

Csou Csen-ming pekingi katonai szakértő a South China Morning Post hongkongi lapnak úgy nyilatkozott a kínai sajtó híradásairól, hogy épp a félreértések és találgatások elkerülése végett írnak róla. "Ha a helyőrség csapatai titokban, az éj leple alatt érkeztek volna Hongkongba mindenféle jelentés nélkül, az félelmet keltett volna a hongkongi sajtóban és a lakosságban" - fogalmazott.
   

A kérdésre, hogy a helyőrség létszámát növelhetik-e egy esetleges beavatkozás céljából, a szakértő úgy válaszolt: a kínai hadsereg szigorú költségvetése korlátozza a csapatok bővítésének lehetőségét. Csou úgy vélekedett: a helyőrség létszáma a jövőben is 6-7 ezer fő között lesz. A kínai hadsereg helyőrsége a hatályos törvények szerint abban az esetben vethető be Hongkongban, ha a város kormányzata erre felkéri. Egy esetleges beavatkozás lehetőségét sem Peking, sem pedig a hongkongi vezetés egyelőre nem tartja indokoltnak. Egyes megfigyelők szerint azonban Peking nem fogja hagyni, hogy a 70. évfordulót beárnyékolják a Hongkongban zajló kormányellenes demonstrációk.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com