Az elnöki hivatalt és a titkosszolgálatokat is elérte a romániai kémbotrány

A román elnöki hivatal és titkosszolgálati vezetők jóváhagyásával kémkedtek tavasszal Laura Codruta Kövesi, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetője után az izraeli Black Cube nyomozóiroda ügynökei - állította Dan Zorella, a nyomozóiroda igazgatója tanúvallomásában, amelyet hétfői számában közölt az Evenimentul Zilei című bukaresti lap.

Romániában a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni vádhatóság (DIICOT) április elején helyezett előzetes letartóztatásba két izraeli állampolgárt, akiket azzal gyanúsít, hogy egy bűnszövetkezet tagjaiként informatikai adathalászás révén illegálisan próbáltak kompromittáló információkat gyűjteni a DNA főügyészéről.

20151201diicot-diicotkommando

A kémbotrány szeptemberben vett újabb fordulatot, amikor Daniel Dragomir, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egykori terrorelhárítási vezetője, az izraeliek állítólagos román megbízója is vizsgálati fogságba került.

Most kiderült, hogy a Black Cube igazgatója februárban "vette fel a rendelést" Dragomirtől, beszélgetésükről pedig hangfelvételt készített. Az egymillió eurós nagyságrendű megbízást a volt SRI-tiszt azzal magyarázta: felmerült a gyanú, hogy a korrupcióellenes főügyész családja is korrupciós ügyekben érintett, külföldi számlákra menekített jelentős összegeket, és ennek felderítése fontos állambiztonsági ügy, amelyet a "legmagasabb szinten" hagytak jóvá.

Zorella le akarta ellenőrizni Dragomir ezen állítását és ehhez a Black Cube akkori tiszteletbeli elnökének, az idén márciusban elhunyt Meir Dagannak a segítségét kérte, aki 2002 és 2011 között a Moszad izraeli titkosszolgálat igazgatója volt.

Nem tudni, hogy a "kiváló romániai kapcsolatokkal rendelkező" Dagan kivel beszélt Romániában, de Zorella szerint néhány nap múltán megnyugtatta őt, hogy valóban fontos állami megbízatásról van szó, és a Black Cube alkalmazottai a SRI egy "sejtjeként" fognak tevékenykedni és törvényes védelemben részesülnek. Erről állítólag már nincs hangfelvétele Zorellának, de tanúvallomásában azt állította: arra a következtetésre jutott, hogy Klaus Iohannis államfő és Eduard Hellvig, a SRI igazgatója hagyta jóvá a műveletet.

A tanúvallomást megjelentető Evenimentul Zilei vezércikkírója viszont Dragomir szeptemberi letartóztatását Mihai Razvan Ungureanunak, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatójának - néhány nappal később bekövetkezett - lemondásával hozta összefüggésbe, amit azóta sem magyarázott meg senki.

A román sajtóban már múlt héten megjelentek egyes szemelvények a Black Cube igazgatójának tanúvallomásából. Ezekre reagálva Klaus Iohannis államfő leszögezte, sem neki személy szerint, sem az elnöki hivatalnak nincs köze "sem formálisan, sem informálisan" a Black Cube-kémbotrányhoz, a SRI pedig nemhogy nem védte a "bűnözőket", hanem meghatározó szerepet játszott elfogásukban.

"Lehet, hogy egyes bűnözők szerint jól néz ki, vagy érdekes, ha azt állítják, hogy a SRI vagy az elnök védelmét élvezik, és az is lehet, hogy annak, aki szereti a kémfilmet, ez el is nyeri a tetszését, de az állítás teljességgel megalapozatlan" - hangoztatta a román államfő.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com