Az EMNP több polgármesteri tisztséget szeretne megszerezni

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) több polgármesteri tisztséget szeretne megszerezni a június 5-én tartandó önkormányzati választásokon, mint négy évvel ezelőtt, és jó eredménynek tartaná, ha sikerülne megőrizni önkormányzati képviselőinek számát.erdélyi magyar néppártMinderről Szilágyi Zsolt, a párt elnöke nyilatkozott az MTI-nek pénteken. Szilágyi Zsolt hozzátette, négy évvel ezelőtt két polgármesteri és 213 képviselői tisztséget sikerült a párt jelöltjeinek megszerezniük.

"Bízom benne, hogy most több polgármesterünk lesz, és ha a tanácsosok (önkormányzati képviselők) számát tartani tudjuk, az tisztes helytállás lesz" - fogalmazott a pártelnök.

Szilágyi Zsolt elmondta, csaknem kétezer jelöltet nevezett be az EMNP a választási versenybe. A párt színeiben 77-en, az EMNP által támogatott koalíciós jelöltként pedig hárman pályáznak polgármesteri tisztségre. A párt 151 településen és hét megyében állított jelöltlistát. Az EMNP elnöke kijelentette, több településen az utolsó pillanatban léptek vissza a párt jelöltjei, arra hivatkozva, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi hívei megfenyegették őket.

Az EMNP elsősorban a székelyföldi Maksán, Kézdivásárhelyen, Felsőboldogfalván, Szentegyházán, Székelyudvarhelyen, valamint a partiumi Érmihályfalván számít jó eredményre. Szilágyi Zsolt megemlítette, négy településen (Székelyudvarhelyen, Szentegyházán, Felsőboldogfalván és Gyergyószárhegyen) sikerült megállapodni a Magyar Polgári Párttal (MPP) a közös indulásról. Azt is hozzátette, több helyen azért nem állítottak jelöltlistát, hogy a magyar képviseletet ne veszélyeztessék.

Szilágyi Zsolt úgy vélte: annak ellenére, hogy a pártot mind Háromszéken, mind Maros megyében meghatározó emberei hagyták el az elmúlt hónapokban, sikerült túllépni a megtépázottság állapotán. "Kilépésükkel a párton belüli helyzet tisztább lett" - állapította meg a politikus. Hozzátette, az EMNP az egyedüli olyan erdélyi magyar párt, amelyiknek nincsenek korrupciós ügyei, és ez előnyt jelent a párt jelöltjeinek a választási kampányban.

A pártnak arra a 2012-ben hangoztatott álláspontjára reagálva, amely szerint az EMNP a 2016-os választásokra várja a kiteljesedést, Szilágyi Zsolt kijelentette: nem használt az erdélyi magyar nemzeti oldalnak az, hogy az MPP átállt az RMDSZ oldalára.

"Mi akkor azt gondoltuk, hogy össze tudjuk fogni az autonómiáért küzdő erőket, és nem számoltunk azzal, hogy az RMDSZ továbbra is sikerrel félemlíti meg vagy tántorítja el lehetséges támogatóinkat" - fogalmazott az EMNP elnöke.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com