Az energiaárak emelkedésére hivatkozva mintegy harminc nyilvános uszoda bezárt Franciaországban

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Mintegy harminc nyilvános uszoda bezárt több francia városban, mert az üzemeltető vállalat nem tudja kifizetni a többszörösére emelkedett energiaárakat.Az országban működő négyezer nyilvános uszoda 10 százalékát nem közvetlenül az önkormányzatok, hanem egy állami fenntartási vállalat, a Vert Marine működteti. A földgázzal fűtött létesítmények nagy energiafogyasztók, s rájuk nem vonatkozik a kormánynak a lakossági, illetve a kis- és középvállalatok energiaáraira egy évvel ezelőtt bevezetett korlátozás.
    

A Vert Marine ezért hétfőn közleményben bejelentette, hogy átmenetileg bezárja a létesítményei harmadát, egyebek mellett a Párizshoz közeli Versailles-ban, a közép-franciaországi Limoges-ban vagy az északnyugati Granville-ben, a dolgozókat pedig fizetett szabadságra küldi. A cég energiaszámlája havi 15 millióról 100 millió euróra emelkedett, ami a közlemény szerint a vállalat éves forgalma teljes összegének felel meg. A Vert Marine, amely június óta tárgyal az önkormányzatokkal, nem tudott jelenleg más megoldást találni, miután nem kívánta a belépőjegyek árát háromszorosára növelni.
    

A Vert Marine felszólította "az önkormányzati és kormányzati szerveket, hogy tegyék meg a szükséges és példa nélküli intézkedéseket annak érdekében, hogy az energia ismét elviselhető költségű legyen". A nyár folyamán számos önkormányzati fenntartású uszodában rövidebb lett a nyitvatartási idő vagy csökkentették a víz hőmérséklet a számlák csökkentése érdekében. A France Urbaine elnevezésű egyesület szerint az uszodák mintegy tizede zárhat be országszerte télen az energiaárak emelkedése miatt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com