Az EP a külföldi ügynökökről szóló törvény azonnali visszavonását kéri Oroszországtól

A civil szervezeteket, újságírókat külföldi ügynöknek minősítő törvény azonnali visszavonására szólította fel Oroszországot az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén csütörtökön kézfeltartással elfogadott állásfoglalásában.Az Oroszországban 2012-ben elfogadott eredeti jogszabály az orosz civil szervezetek számára azt írja elő, hogy külföldi ügynöki feladatokat ellátó szervezetként jelentkezzenek be az orosz igazságügyi minisztériumánál abban az esetben, ha külföldi finanszírozásban részesülnek, és politikai tevékenységnek nevezett tevékenységeket folytatnak.

    
Az európai parlamenti állásfoglalás szerint az orosz hatóságoknak haladéktalanul hatályon kívül kell helyezniük a külföldi ügynökökről szóló törvényt annak érdekében, hogy a hatályos jogszabályok összhangba kerüljenek Oroszország alkotmányával és az ország nemzetközi jogi kötelezettségeivel. Az uniós parlament bírálta a külföldi ügynökökről szóló törvény nemrégiben elfogadott módosításait is, amelyek a törvény hatályát jelentősen kiszélesítve magánszemélyek külföldi ügynöknek minősítését is lehetővé teszik. Arra hívták fel a figyelmet, hogy a jogszabályt gyakran használják a civil szervezetek aktivistái, a politikai ellenzék, és bloggerek, valamint a kormányzati vagy kormánypárti struktúráktól független újságírók ellen is.
   

Arra emlékeztettek, hogy a jogszabály egyedi követelményeket ír elő kiadványok nyilvántartásba vételére, könyvelésére és címeire vonatkozóan. A jogszabályban rögzítettek megszegését bűncselekménynek minősítik, ami súlyos közigazgatási bírságot vagy két évig terjedő szabadságvesztést is maga után vonhat.
    

A médiára, az emberi jogi szervezetekre és a civil társadalomra kivetett túlzott mértékű bírságok miatt e szervezetek forrásaikat kénytelenek a bírságok és a bíróság előtti védelem ügyvédi díjainak megfizetésére összpontosítani, és ez által sérül a véleménynyilvánítás szabadsága - emelték ki az EP-képviselők.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com