Az EP aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos magyarországi megsértése miatt

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amelyben aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos tagállami, köztük a magyarországi megsértése miatt - tájékoztatott az uniós parlament szerdán.Az Európai Bizottság legutóbbi jogállamisági jelentéséről 405 szavazattal, 210 ellenében és 36 tartózkodás mellett elfogadott szöveg "aggasztó fejleményekre hívja fel a figyelmet" a tagországokban - írták.

A jelentés Magyarországot említve kiemelte az ügyészség állítólagos politikai befolyásolását és az uniós forrásokkal való állítólagos visszaéléseket, valamint sürgette az Európai Unió Tanácsát, hogy mozdítsa elő az unió alapértékeinek veszélyeztetése miatt indított, az uniós szerződések 7-es cikke szerinti eljárást - tájékoztattak.

A jelentés kiemelte a kisebbségek és a kiszolgáltatott csoportok védelmének romlását, különös tekintettel a szexuális kisebbségek közösségeire, és felszólította az EU-t, hogy a gyűlölet-bűncselekményeket és a gyűlöletbeszédet emelje uniós szinten büntetendő kategóriába.

Az EP elítéli a sajtószabadság elleni támadásokat, a kémprogramok újságírók és a civil társadalom elleni használatát, valamint a "demokratikus folyamatokat aláásó dezinformáció" terjedését. Felszólít a legújabb uniós jogszabályok, mint a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály és a tömegtájékoztatás szabadságról szóló jogszabály, teljes körű végrehajtására.

"Az Európai Parlament aggodalommal figyeli a gyülekezési jog korlátozását, a civil tér gyors beszűkülését, az LMBTIQ+ jogok elleni támadásokat, a korrupcióellenes fellépés gyengeségét, a szélsőségesség térnyerését, a választási folyamatokat fenyegető veszélyeket és a technológia demokratikus jogokat csorbító felhasználását" - fogalmaztak.

Az EP-képviselők hangsúlyozták, hogy "átfogóbb eszközkészletre" lenne szükség, amely szorosabban kapcsolja össze az uniós finanszírozást a jogállamiság tiszteletben tartásával. Figyelmeztettek arra, hogy a jogállamisági feltételrendszerrel visszaélve fel lehet azt használni a civil társadalommal szemben, ezért sürgették az Európai Bizottságot, hogy gondoskodjon az uniós források eljutásáról a végső kedvezményezettekhez, többek között közvetlen finanszírozási mechanizmusok révén.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

http://ujhazak.com