Az EP hozzájárult az uniós-ukrán kereskedelmi megállapodás módosításához az európai csirketenyésztők védelme érdekében

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén állásfoglalást fogadott el, amellyel hozzájárul az uniós-ukrán kereskedelmi megállapodás módosításához, hogy megakadályozza az Európai Unióba érkező, olcsó ukrán csirkemell importját, európai csirketenyésztők pedig elegendő védelmet kapjanak a túlzott mennyiségben, vámmentesen érkező baromfihússal szemben - közölte az uniós parlament kedden.Az Európai Parlament képviselői a 444 szavazattal, 128 ellenszavazat és 74 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban arra kérték Ukrajnát, hogy tartsa tiszteletben a módosított teljes kereskedelmi megállapodást a két fél közötti jó együttműködés érdekében.

    
A Győri Enikő fideszes EP-képviselő által előterjesztett állásfoglalás aláhúzza, hogy az unióba érkező összes terméknek az élelmiszerbiztonsági és egészségügyi előírásokat is be kell tartania. A baromfihúsra vonatkozó új előírás szerint a csonttal és csont nélkül érkező csirkemell ezentúl egyazon vámkontingesbe tartozik, és mindkét húsfajta importja hozzáadódik az Ukrajnából az unióba vámmentesen behozható baromfihús-mennyiséghez. Ha az ukrán export elérte a vámmentes mennyiség határát, onnantól kezdve a további kivitelért vámot kell fizetnie az ukrán exportőrnek.
    

A 2016-os uniós-ukrán kereskedelmi szerződés módosítására azért volt szükség, mert egy ukrán termelő egy, a szerződésben maradt kiskapu kihasználásával nagy mennyiségű csirkemellet exportált az unióba vámmentesen. Az EU ezért korlátozza a vámmentesen behozható csirkemell mennyiségét - azonban a csontos csirkemell egy bizonyos fajtájára nem volt ilyen korlátozás - közölték.
    

Győri Enikő a jelentés ismertetésekor hangsúlyozta, a módosítással az EU azt szavatolja, hogy az uniós termelők védettek legyenek a túlzott csirkemell-behozatal ellen. Ukrajnának a jövőben tisztességes szellemben kell együttműködnie az unióval.  "Az ukrán exportőröket a teljes kereskedelmi egyezmény betartására kérem, amelybe az egészségügyi és növény-egészségügyi előírások tiszteletben tartása is beletartozik" - fogalmazott.
    

A képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: "noha az ukrán leleményesség kijátszotta a megállapodást és veszélyeztette az uniós termelők érdekeit, mégsem követtek el semmi törvényelleneset. A két érintett vámsor beemelése ugyanakkor megakadályozza, hogy a jelenlegi helyzet folyamatos piactorzuláshoz vezessen - mutatott rá.
    

Győri Enikő arra szólította fel Ukrajnát, melyet fontos geostratégiai partnerként értékelt, hogy a megállapodás szelleme és betűje szerint járjon el, és a jövőben jóhiszeműen alkalmazza azt. Kérte továbbá az Európai Bizottságot, hogy kísérje kiemelt figyelemmel a megállapodás alkalmazását, illetve további megállapodásokban ne hagyjon lehetőséget a kreatív végrehajtásra.
   

"A ma jóváhagyott módosítással megvédjük az uniós piacot és saját termelőinket" - értékelte a szavazás eredményét Győri Enikő. Hozzátette: az ukrán kormány már jóváhagyta a megállapodás módosítását, a jogszabálytervezet az ukrán parlament, a Rada ratifikációjára vár. Az uniós parlament tájékoztatása szerint 2016 és 2018 között csaknem tizenötszörösére emelkedett az ukrán csontos csirkemell behozatala.


Az ukrán csirkemell ára jóval az uniós alatt volt. Ukrajna az unió külkereskedelmének 0,9 százalékáért felelős. 2016-ban és 2017-ben az Ukrajnából behozott baromfihús az uniós baromfihús-összimport 1,1 százalékát tette ki. A módosított szerződés a tanácsi jóváhagyást és az ukrán ratifikációt követően lép életbe.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com