Az EP LIBE bizottsága bemutatta a jogállamisági küldöttségének jelentését a magyarországi látogatásról

Bemutatta kedden az Európai Parlament polgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE) az április 14-16. között Budapesten tett jogállamisági küldöttség jelentését, a látogatás célja a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok magyarországi helyzetének értékelése volt a 2021-es korábbi látogatás óta eltelt időszakban.Az öt tagból álló küldöttség vezetője, Tineke Strik zöldpárti holland EP-képviselő a jelentés bemutatásakor elmondta: a küldöttség számos társadalmi és intézményi szereplővel találkozott Magyarországon, de több magas rangú állami vezető - köztük a miniszterelnök és az igazságügyi miniszter - elutasította a részvételt. A fogadó felek közül többen támadó, elutasító hangnemben nyilatkoztak, és gyakran az Európai Parlamentet bírálták, ami a korábbinál ellenségesebb politikai légkört jelez Magyarország és az Európai Unió kapcsolataiban - tette hozzá.

A képviselő szerint a "küldetés lejáratására irányuló szándék egyértelmű volt", amit több - főként kormányközeli - médiabeszámoló is tükrözött, amelyek a küldöttséget belügyekbe való beavatkozással vádolták, és - Strik megfogalmazása szerint - személyeskedő támadásokat is tartalmaztak a delegáció tagjai ellen.

Strik szerint "Magyarországon a jogállamiság helyzete folyamatosan és egyre gyorsabban romlik", amit az uniós bírósági ítéletek és intézményi ajánlások figyelmen kívül hagyása is jelez. Az igazságszolgáltatás terén a kormány a bírói fizetésemelésekért cserébe olyan reformokat hajtott végre, amelyek tovább gyengítik a bírói függetlenséget.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az e függetlenség védelmére létrehozott intézmények, például az Országos Bírói Tanács, nem rendelkeznek valódi befolyással vagy hatáskörrel - vélte.

Véleménye szerint továbbá a rendszerszintű korrupció elleni fellépés akadályozott, mivel az Integritás Hatóság elnöke nem rendelkezik elegendő jogkörrel, és maga is támadások célpontjává vált, ami gátolja a munkáját.

Strik azt is elmondta, hogy civil szervezetek fokozódó megfélemlítésről számoltak be, különösen a Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatai miatt. Hozzátette, hogy "a média is nyomás alatt áll": korlátozott információ- és forráshozzáféréssel működik egy kormányközeli túlsúlyú médiatérben.

Meglátása szerint az átláthatósági törvény előterjesztése tovább fokozta a kritikus szereplőkre nehezedő nyomást Magyarországon. Közölte, a küldöttség tanárszakszervezetek képviselőivel is találkozott, akik ideológiai alapú tantervi beavatkozásokról és a tiltakozási jog korlátozásáról számoltak be, míg orvosok megfigyelésről és arcfelismerő kamerák általi megfélemlítésről tettek említést.

A képviselő kijelentette, hogy új alkotmánymódosítás lehetővé teszi minden olyan tüntetés betiltását, amely nem illeszkedik a gyermekjogok védelmének "nagyon tág értelemben meghatározott" elvéhez, és ez alapján tiltották be a budapesti Pride-ot is.

Sophie Wilmés belga EP-képviselő, a Renew uniós parlamenti frakció tagja azt hangsúlyozta: a diplomáciának a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd a lényege, ám a magyarországi küldetés során ennek "teljes hiányát" tapasztalták, mert szerinte a magyar kormány már nem hajlandó érdemi párbeszédre, és a kérdésekre támadó módon reagál.

Michal Wawrykiewicz, az Európai Néppárt (EPP) nevében nyilatkozó lengyel EP-képviselő arról beszélt, hogy bírók elleni támadások, a gyorsított törvényhozás és a politikai befolyás alatt álló igazságszolgáltatás súlyosan sérti a demokratikus normákat.
Krzysztof Smiszek szociáldemokrata képviselő (SD) bírálta, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóságot felszámolták, továbbá meglátása szerint az oktatási rendszer elnyomó törvényekkel működik, és egyre erősebb a félelemkultúra.

Pernando Barrena Arza, a Baloldal EP-képviselője szerint azt LMBTIQ+ közösséghez tartozó személyek, a roma közösségek, a nők, a bevándorlók és a munkavállalók intézményes diszkriminációnak, társadalmi kirekesztésnek vannak kitéve, és korlátozottan férnek hozzá az igazságszolgáltatáshoz.

László András, a Fidesz EP-képviselője a beszámolókra reagálva elmondta: véleménye szerint a küldöttség "ijesztő képet alkotott saját magának, és most ettől a képtől féltek - ami részben mulatságos, részben viszont elég szomorú."

Azokra a megjegyzésekre, miszerint a kormány nem nyitott a párbeszédre, László András emlékeztetett: "Épp a LIBE-bizottság utasította el többször is, hogy meghallgassa az uniós elnökség bemutatkozását. Tudomásom szerint ez az egyetlen bizottság, amely elutasította, hogy fogadja a magyar elnökség prezentációját. A helyettes államtitkár itt volt, és válaszolt minden kérdésre."

A médiával és civil társadalommal kapcsolatos állításokra reagálva a magyar képviselő kijelentette: a Joe Biden vezette előző amerikai kormányzat 20 millió dollárt költött magyarországi NGO-kra és médiára. "Meglepő lenne, ha ezek valóban kormányirányítás alatt állnának" - mutatott rá. Hozzátette: az Európai Unió is jelentős támogatásokat juttat magyar civil szervezeteknek, mégis ez a tény teljesen hiányzik a bizottsági jelentésből.

László András külön felhívta a figyelmet arra, hogy a jelentés is elismeri: az amerikai támogatások csökkenése gyengítette a magyar civil szervezetek működési kapacitását - miközben ezek a szervezetek gyakran azt állítják, nem részesülnek külföldi támogatásban.

A képviselő felvetette továbbá, hogy a jelentésnek tartalmaznia kellene egy nemrég kirobbant adatvédelmi botrányt, amely a TISZA pártot - az EPP tagját - érinti. "Úgy tűnik, hogy a Discord-szerverükről 500 nevet tartalmazó lista szivárgott ki - ezeket az embereket a Magyar Péter nevével fémjelzett párt és annak társai tudtukon kívül listázták, és sértő, megalázó kifejezésekkel illették a saját aktivistáikat. Ez törvénysértő, ez botrány, és ez az az ellenzék, amelyet ez a parlament megvéd" - mondta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com