Az erőszakmentes véleménynyilvánításra szólított fel a spanyol kormányszóvivő

Fehér Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Az erőszakmentes véleménynyilvánításra szólította fel a spanyol kormányszóvivő barcelonai sajtótájékoztatóján pénteken a Katalóniában tüntetőket.Isabel Celaá a spanyol kormány kihelyezett ülése után intézett felhívást a tiltakozókhoz, akik az tanácskozásnak helyt adó épület közelében is megjelentek, de nem jutottak át a rendőri kordonon.

    
A szocialista politikus hangsúlyozta: a kihelyezett kormányülés a Katalónia és Barcelona városa iránti megbecsülés kifejezése. Ismertetése szerint a kabinet több mint 112 millió euró értékű katalán útfelújítási projekteket hagyott jóvá, valamint döntött arról, hogy a barcelonai El Prat repülőtér Josep Tarradellas nevét viselje, aki Katalónia első elnöke volt a Franco-diktatúra megszűnését követően.
   

Emellett a miniszterek kormányzati állásfoglalásban ítélték el a Lluís Companys volt katalán elnök 1940-es kivégzéséről szóló háborús bírósági döntést. A politikust, aki a katalán függetlenségi törekvések egyik szimbóluma, Franco-tábornok hadseregének katonái lőtték agyon a spanyol polgárháború befejezése után.
    

Isabel Celáa bejelentette: a korábban már ismertetett terveknek megfelelően a kormány rendeletet fogadott el a minimálbér jövő évi emeléséről is. Így annak összege 22,3 százalékkal növekszik a jelenlegi havi 735 euróról (236 ezer forint) 900 euróra (289 ezer forint). Az intézkedés mintegy 2,5 millió embert érint - mondta, hozzátéve, hogy a spanyol demokrácia történetének legnagyobb mértékű minimálbér-emeléséről van szó.
    

Emellett döntöttek 2,25 százalékos közalkalmazotti béremelésről is. A spanyol kormány kihelyezett ülése ellen csütörtök este kezdődtek tüntetések Barcelonában, a Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök és Quim Torra katalán elnök találkozójának helyt adó épület előtt. Pénteken kora reggeltől kezdve többtucatnyi közút forgalmát kezdték akadályozni vagy tették lehetetlenné tüntetők szerte Katalóniában, akik Barcelonában összetűzésbe is keveredtek a rendőrökkel.
       

Bár a megmozdulások többsége nyugodtan, incidensek nélkül zajlott, az egyik felvonuláson a kapucnis, arcukat elkendőzött tüntetők szemetes konténerekből emeltek barikádokat, kordont bontottak, valamint festéket, petárdát, tojást dobáltak. Tömegesen vonultak tiltakozók katalán függetlenségi zászlókkal a spanyol kormány ülésének helyszínére, de az épülethez nem jutottak közel, mert a hatóságok már kora reggel kettős biztonsági gyűrűt vontak köré, lezárva a környező utcákat.
    

A kormányülés befejezését követően a tüntetéseket lefújták a szervezők, de délután várhatók újabb, előre meghirdetett demonstrációk. A hatóságok tájékoztatása szerint a nap folyamán tizenegy embert vettek őrizetbe, és 32-en sérültek meg, de egyikük sem súlyosan, köztük húsz katalán rendőr és egy újságíró.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com