Az ET felszólította Németországot, hogy tegyen több lépést a korrupció megelőzése érdekében

A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) csütörtökön ismét felszólította Németországot, hogy tegyen több erőfeszítést a korrupció megelőzése érdekében, mivel Berlin a testület több korábbi ajánlását nem hajtotta még végre.Az ET korrupcióellenes szakértői csoportja (GRECO) csütörtökön közzétett jelentésében emlékeztetett, hogy egy korábbi, 2020-ban készült értékelés már felszólította a német vezetést, hogy tegyen eleget kötelezettségeinek, és érdemben foglalkozzon a korrupció megelőzésével, továbbá az integritás előmozdításával a központi kormányzatokban és a bűnüldöző szerveknél.
    

A korrupcióellenes szakértők szerint új intézkedések bevezetése szükséges, mivel a korábban tett 14 ajánlás többsége nem valósult meg, vagy nem hajtották őket végre megfelelően. A GRECO helyeselte, hogy a német szövetségi kormány, saját tagjai számára új útmutatót fogadott el az összeférhetetlenséggel és integritással kapcsolatban, azonban úgy véli, hogy ezt a dokumentumot a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé kellene tenni. A szakértők szerint továbbá az útmutatónak egyértelműen elő kellene írnia a különböző összeférhetetlenségi esetek nyilvánosságra hozatalát.
    

A testület nagyobb átláthatóságot sürget a kormánytagok pénzügyi és üzleti érdekeltségeivel kapcsolatban. Egy korábbi javaslat felszólította a vezetést, hogy a lobbisták befolyását a jogalkotási folyamatok terén tegyék átláthatóbbá, azonban ez az ajánlást nem hajtották végre. A GRECO azt is "sajnálatosnak" tartja, hogy nem vezettek be szigorúbb szabályokat az állami és az ahhoz kapcsolódó magánszektor közötti munkahelyváltással kialakuló személyi átfedés, az úgynevezett "forgóajtó-jelenség" elkerülése végett.
    

Ami a rendőrségen belüli korrupciót illeti, a jelentés üdvözli például a bűnügyi rendőrségre szabott magatartási kódex elfogadását, és a szövetségi bűnüldöző szervek "jobban strukturált" integritási képzését, ugyanakkor hatékonyabb megközelítésre szólít fel a szövetségi rendőrség tagjai által elkövetett bűncselekmények felderítése terén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com