Az EU 17 milliárd euró átcsoportosítását teszi lehetővé a menekültek megsegítésére

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: Az Európai Unió Tanácsa jogalkotási módosításokat fogadott el, lehetővé téve a tagállamoknak, hogy 17 milliárd euró (mintegy 6300 milliárd forint) forrást csoportosítsanak át a kohéziós politikai alapokból és az európai segélyalapból (FEAD), hogy segíteni tudjanak az Ukrajna elleni orosz katonai agresszió elől elmenekülőknek - tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.Az uniós alapokról szóló jogszabályok módosítása segíti az Ukrajnából érkező menekülteket és az őket befogadó tagállamokat, melyek így elegendő erőforrással rendelkeznek majd a lakhatás, az oktatás és az egészségügy iránti növekvő igények kielégítésére - közölték.
    

Az uniós tanács közleményében kiemelte, a változások kivételes rugalmasságot biztosítanak az Európai Regionális Fejlesztési Alap és az Európai Szociális Alap által finanszírozott programok közötti források átcsoportosítására a menekültek beáramlásának kezelése érdekében. A rugalmasság például azt jelenti, hogy az infrastrukturális projektekre elkülönített forrásokat a tagállamok átcsoportosíthatják úgy, hogy egészségügyi ellátást és oktatást biztosítsanak az ukrajnai menekülteknek - írták.
    

Az Európai Unió Tanácsa egy elszámolási évvel meghosszabbította a kohéziós programok uniós költségvetéséből származó 100 százalékos finanszírozást is. Ez enyhíti a nemzeti és regionális költségvetésekre nehezedő, az Ukrajnából érkező menekültek beáramlása miatt megnövekedett terheket - közölték. A tanács elfogadta továbbá a 2014-2020-as belügyi alapok és a 2021-2027-es menekültügyi, migrációs és integrációs alap módosítását is.


Ez további forrásokat biztosít az ukrajnai háború elől menekülők befogadására és ellátására. Az uniós tanács egy évvel meghosszabbította a 2014-2020-as belügyi alapok végrehajtási időszakát is, és hozzáférést biztosított a menekültügyi és migrációs alapban korábban más célokra elkülönített, el nem költött összegekhez. Ez várhatóan a fel nem használt alapokból származó, legfeljebb 420 millió euró összegű kiegészítő támogatást szabadít fel, és lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a fennmaradó forrásokat felhasználják az Ukrajnából menekülők tömeges beáramlásának kezelésére - tette hozzá közleményében az uniós tanács.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com