Az EU külügyi tanácsa fokozottabb együttműködést akar Indiával

Az Európai Unió külügyminisztereinek tanácsa áttekintette az Indiával tervezett partnerségi stratégiát hétfőn, és fokozottabb együttműködésre sürgette az uniót és tagállamait az ázsiai országgal.A stratégia a két fél közötti partnerség elmélyítését célozza, és ennek eszközét elsősorban a fenntartható modernizáció előmozdításában, valamint a globális és regionális kérdésekre adott közös válaszokban látja. Célja, hogy fokozza az EU külső tevékenységének hatékonyságát a régióban. A politikai, gazdasági és az emberek közötti kapcsolatrendszer további elmélyítése révén az Indiára vonatkozó uniós stratégia azt hivatott elősegíteni, hogy a két partner együttes erővel lépjen fel a globális kihívások megoldása, a fenntartható gazdasági növekedés előmozdítása, valamint az üzleti lehetőségek bővítése érdekében - közölték.

    
A tájékoztatás szerint a dokumentum azon a felismerésen alapul, hogy a nagy, világméretű gazdaságok közül India bővül a leggyorsabban, és az ország fontos geopolitikai szereplővé lépett elő. Mint közölték, a külügyminiszterek tanácsa örömmel fogadta, hogy nagyratörő külpolitikai törekvéseinek és gyorsan növekvő gazdaságának köszönhetően India egyre nagyobb szerepet és felelősséget vállal a nemzetközi színtéren. A stratégiai partnerségen keresztül az EU és India közösen törekszik a béke és a biztonság előmozdítására, valamint a közös szabályokon alapuló világrend megerősítésére - szögezték le a miniszterek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com