Az EU növelte a humanitárius segítségnyújtásra szánt idei költségvetését

Az Európai Bizottság a megnövekedett igények kielégítésére a tavalyihoz képest 60 százalékkal 1,4 milliárd euróra (mintegy 504 milliárd forint) emelte a humanitárius segítségnyújtásra szánt idei költségvetés tételeit - erről az uniós bizottság tájékoztatott kedden.Az Európai Unió humanitárius segítségnyújtásra szánt költségvetése tavaly 900 millió eurót tett ki. A közlemény szerint a költségvetés vonatkozó tételeinek emelését az indokolta, hogy a koronavírus-járvány és az éghajlatváltozás következményei miatt súlyosbodtak a globális humanitárius igények.

   
A bizottsági közlemény Janez Lenarcic válságkezelésért felelős biztost idézte, aki azt mondta: a megnövelt költségvetés lehetővé teszi az Európai Unió számára, hogy továbbra is vezető szerepet töltsön be a kialakuló és fennálló válságok kezelésében. Az átfogó segítségnyújtás hatékonysága érdekében azonban további nemzetközi partnerre van szükség, ugyanis csak globális válasz oldhat meg olyan globális kihívásokat, mint például a koronavírus-járvány elleni küzdelem.
    

Az EU 2021-es humanitárius költségvetéséből 505 millió eurót különítenek el Afrikának. A segélyből az élelmiszerhiányban szenvedő Nigéria, Niger, Csád, és Kamerun lakossága részesül. Támogatást kapnak a Száhel övezet országainak - Burkina Faso, Mali, Mauritánia és Niger - biztonsági fenyegetésben élő lakói, valamint a fegyveres konfliktusok sújtotta Dél-Szudánban, a Közép-afrikai Köztársaságban, valamint a Szomáliában és az Etiópiában élők.
    

Az unió 385 millió euró összegű támogatást biztosít a Közel-Kelet országai és Törökország számára a szíriai válság, valamint a jemeni helyzet kezelését célzó tevékenységeik nyomán keletkező szükségleteik fedezésére. Ázsia és Latin-Amerika legkiszolgáltatottabb lakosságának megsegítésére 180 millió euró jut. A támogatottak között vannak a venezuelai és kolumbiai válság által sújtottak, illetve Afganisztán és Banglades rászoruló lakossága is.
    

Az EU 28 millió eurót különít el Ukrajna, Nyugat-Balkán és a Kaukázus régiójában kialakult válságok humanitárius projektjeinek finanszírozására. A költségvetés fennmaradó részét, 302 millió eurót az EU humanitárius légi szolgálatainak finanszírozására, valamint az előre nem látható humanitárius válságok sürgősségi kezelésére tartogatja - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com