Az EU tanácsa jóváhagyta Iliana Ivanova kinevezését új bolgár biztosnak

Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta, hogy Iliana Ivanova Bulgária új európai uniós biztosa, az Európai Bizottság innovációért, kutatásért, kultúráért, oktatásért és ifjúságpolitikáért felelős tagja legyen - közölte az uniós tanács kedden.Iliana Ivanova uniós biztosi kinevezésének jóváhagyásáról az európai ügyekért felelős miniszterek brüsszeli tanácskozásán született döntés. Kinevezésére azért volt szükség, mert Marija Gabriel, az Európai Bizottság korábbi bolgár tagja május 15-én lemondott tisztségéről, hogy Bulgária miniszterelnök-helyettese és külügyminisztere legyen.
   

Iliana Ivanova 2013 óta az Európai Számvevőszék tagja. Ezt megelőzően, 2009 és 2012 között az Európai Parlament (EP) tagja volt, valamint az EP költségvetési ellenőrző bizottságának (CONT) alelnöke. Az új bolgár uniós biztos kinevezése az Európai Bizottság hivatali idejének fennmaradó részére, azaz 2024. október 31-ig szól.
    

Marija Gabriel, az Európai Bizottság eddigi bolgár tagja május közepén nyújtotta be lemondását, hogy részt vegyen az újonnan megalakuló bolgár kormány munkájában. A bolgár parlament június 6-án szavazta meg a választásokon győztes két legnagyobb, egyben rivális párt, a jobbközép Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) és a liberális-konzervatív Folytatjuk a Változást (PP) koalíciós kormányát. Marija Gabriel az első kilenc hónapban külügyminiszterként és kormányfőhelyettesként dolgozik Nyikolaj Denkov miniszterelnök irányítása mellett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

http://ujhazak.com