Az EU ügyeiért felelős leendő lengyel miniszter: nincs politikai lehetőség a migránsok átvételére

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Bár jogilag továbbra is érvényes Lengyelországnak a migránsoknak befogadására vállalt kötelezettsége, a párizsi terrortámadások nyomán nincs politikai lehetőség ennek teljesítésére - jelentette ki szombaton Konrad Szymanski, az Európai Unió ügyeiért felelős leendő lengyel miniszter.migrantsSzymanski a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) kabinetjének tagja lesz. Az új kormányt, amelynek összeállításával pénteken bízták meg Beata Szydlót, előzetesen már bemutatták, és várhatóan hétfőn hivatalba is lép. A kabinetben a külügyi tárcát Witold Waszczykowski látja el, míg Szymanski a külügyminisztériumról leválasztott uniós feladatkört veszi át.

Szymanski a WSieci konzervatív hetilap honlapján, a wpolityce.pl hírportálon közölt nyilatkozatában rámutatott: a PiS bírálta az Európai Tanács döntését az európai országokba érkezett migránsok további elosztásáról. A párt által bírált döntések azonban továbbra is érvényesek - mondta Szymanski, hozzátéve ugyanakkor, hogy a párizsi terrortámadások fényében pártja "mégsem lát politikai lehetőséget ezek végrehajtására".

A politikus hangsúlyozta: Lengyelországnak teljes ellenőrzés alatt kell tartania határait, valamint a menekültügyi és migrációs politikáját. Lengyelország nevében a jobbközép liberális Polgári Platform (PO) távozó kormánya még nyáron mintegy 2 ezer migráns befogadását vállalta el.

A PiS politikusai bírálták, hogy az uniós belügyminiszterek szeptemberi csúcstalálkozóján Lengyelország - a többi visegrádi országtól eltérően - az Európai Bizottság menekültelosztási terve mellett szavazott, ennek keretében további 4,5 ezer migráns átvállalására kötelezte el magát.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com