Az EU újabb szankciókat fogadott el Észak-Koreával szemben

Az  Európai Unió újabb szankciókat fogadott el Észak-Koreával szemben.Az uniós külügyminiszterek tanácsa Luxembourgban, hétfői ülésén megvitatta a Koreai-félszigeten kialakult helyzetet, különös tekintettel a nukleáris fegyverek és ballisztikus rakéták fejlesztésére, amivel  Phenjan megsérti és nyíltan semmibe veszi az ENSZ Biztonsági Ttanácsának határozatait.

    
Az új szankciós intézkedések közé tartozik többek között, hogy teljes tilalmat rendel el  minden területre kiterjedően az Észak-Koreában végrehajtott uniós beruházásokra.

Korábban a tilalom a nukleáris és a hagyományos fegyverekkel kapcsolatos iparágakban, valamint a bányászati, a finomítási és a vegyipari, továbbá a kohászati, a fémmegmunkálási és az űrrepülési ágazatban végrehajtott beruházásokra korlátozódott csak.
    

Teljes tilalmat rendel el továbbá a finomított kőolajtermékek és a kőolaj értékesítésére, továbbá az Észak-Koreába átutalt személyes pénzküldemények összegét 15 ezer euróról 5 ezer euróra csökkenti, mivel ezeket az utalásokat gyaníthatóan az ország illegális nukleáris és ballisztikusrakéta-programjainak a támogatására használják fel.
    

A tagállamok az Észak-Koreába történő pénzátutalások megszüntetése céljából megállapodtak abban is, hogy a menekültek és a nemzetközi védelem alatt állók kivételével nem újítják meg a területükön tartózkodó észak-koreai állampolgárok munkavállalási engedélyét. Emellett a miniszterek tanácsa az illegális programokat támogató újabb három személyt és további hat szervezetet vett fel azon személyek és szervezetek jegyzékébe, akik, illetve amelyek vagyoni eszközeit az EU befagyasztja, valamint akik esetében utazási korlátozásokat alkalmaz.


Ezzel összesen 41 személy és 10 szervezet került az EU által Észak-Koreával szemben bevezetett önálló korlátozó intézkedések hatálya alá. Az ENSZ további 63 személyt és 53 szervezetet vett jegyzékbe. A miniszterek megállapodtak abban is, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ENSZ összes tagállama maradéktalanul végrehajtsa az ENSZ BT valamennyi vonatkozó határozatát.
    

Mint elmondták az újonnan elfogadott intézkedések kiegészítik és megerősítik az ENSZ Biztonsági Tanácsa által bevezetett szankciókat, és már hatályba is léptek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com