Az Európa Tanács a kisebbségi nyelvoktatás erősítésére szólította fel Szerbiát

A strasbourgi székhelyű, 47 tagállamot számláló Európa Tanács Miniszteri Bizottsága arra szólította fel Szerbiát, hogy segítse és erősítse az ország kisebbségeinek anyanyelvi oktatását, ugyanis aggodalomra ad okot a kisebbségi nyelvű osztályok létrehozásának viszonylag magas létszámhoz kötött küszöbértéke.A regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartájának (ECRML) alkalmazásáról, valamint a szerb hatóságoknak korábban tett ajánlások végrehajtását összegző jelentésében az Európa Tanács elismerte a tanárok képzésére és a tankönyvek kiadására vonatkozó előrelépéseket. Méltatta továbbá a kisebbségek számára biztosított közszolgálati rádió- és televízió műsorok terén elért előrehaladást, megjegyezték azonban, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók privatizációja csökkentette a kisebbségi nyelveken rendelkezésre álló műsorszolgáltatás kínálatát.

   
Arra hívták fel a figyelmet, hogy Szerbia esetében az albán, a bosnyák, a bolgár, a bunyevác, a horvát, a cseh, a német, a magyar, a macedón, a román, a ruszin, a szlovák, a ukrán és vlach nyelvre vonatkozó charta által a kisebbségi nyelvek bíróságon és a közigazgatásban történő használatának lehetősége ellenére a szerb rendelkezés a gyakorlatban ritkán valósítható meg. A kisebbségi nyelveket ugyanis ritkán ismerik, vagy használják a hatóságok, amely alól kivételt egedül Vajdaság képez.
    

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága egyebek mellett azt javasolta Szerbiának, hogy tegye lehetővé a roma és ukrán nyelv megfelelő használatát az iskolai felkészítő oktatásban, az általános és középiskolai képzésben, valamint terjessze ki azt a német, cseh és más nyelvekre is. Tegyen továbbá  lépéseket a közszolgálati és magán rádiós, valamint televíziós szolgáltatók kisebbségi nyelveken történő műsorsugárzásának megkönnyítésére. Felszólította Szerbiát, hogy  erősítse az összes regionális vagy kisebbségi nyelv használatát az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban, valamint segítse elő a kisebbségek nyelve és kultúrája iránti toleranciát a szerb társadalomban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com