Az Európai Bizottság jogi következményeket helyezett kilátásba Lengyelország ellen

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Gyors jogi következményeket helyezett kilátásba szerdán az Európai Bizottság (EB) arra az esetre, ha Lengyelországban az államfői vétó ellenére végül elfogadják a kifogásolt törvényeket, amelyek a bírálók szerint aláásnák az igazságszolgáltatás függetlenségét.A brüsszeli testület tagjai szerdai tanácskozásukon megvitatták a legfrissebb lengyelországi fejleményeket, és az egyeztetés után kiadott bizottsági közleményben tudatták: készen állnak azonnali hatállyal megindítani az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást, amennyiben olyan törvényeket fogadnak el Lengyelországban, amelyek felmentenék vagy nyugdíjaznák a legfelsőbb bíróság tagjait.

A bizottság újabb ajánlásokat küldött a lengyel hatóságoknak az úgynevezett jogállamisági mechanizmus keretében, valamint kötelezettségszegési eljárást készített elő, amelyet a tervek szerint akkor fognak megindítani, amikor kihirdetik az Andrzej Duda elnök által már aláírt jogszabályt a bíróságok szervezetéről.


A jogállamisági mechanizmus keretében az EB korábban már két ajánlást is küldött Lengyelországnak, az ezekben szereplő aggályokat azonban - mint közölték - azóta sem sikerült orvosolni, sőt még súlyosabbá vált a fenyegetés a bírói függetlenségre és a jogállamiságra nézve. Az újabb ajánlásban egy hónapot adtak a lengyel kormánynak arra, hogy rendezze az aggályos kérdéseket és tájékoztasson az e célból megtett intézkedésekről, és az Európai Bizottság ettől függően dönt majd a további intézkedésekről.


Az EB-nek a bíróságok működéséről szóló négy új lengyel törvénnyel van problémája, amelyek közül kettőt aláírt, kettőt viszont megvétózott az államfő. A legfelsőbb bíróságot és az országos igazságszolgáltatási tanácsot érintő, megvétózott törvényjavaslatok mellett Brüsszel az elfogadott és a lengyel elnök által is jóváhagyott, a bíróságok szervezetéről szóló törvénytervezetre és arra a július 13. óta már hatályos törvényre vonatkozóan fogalmazott meg ajánlásokat Varsónak, amely a Krakkóban működő Nemzeti Bírói és Ügyészi Iskola működését szabályozza.


Ez az intézmény az egyetlen Lengyelországban, amely bírákat és ügyészeket képezhet. Az Európai Bizottság szerint a tervezett változtatások a kormánypárt ellenőrzése alá vonnák a legfelsőbb bíróságot és az igazságszolgáltatás más területeit. Mint írták, ezen szabályoknak a jelenlegi formájukban rendkívül negatív hatásuk lenne, módszeresen aláásnák a bíróságok függetlenségét az országban.


"Az igazságszolgáltatás függetlensége lényeges előfeltétele az uniós tagságnak, az EU ezért nem fogadhat el olyan rendszert, mely lehetővé teszi a bírák önkényes menesztését. Amennyiben a lengyel kormány folytatja a bírói függetlenséget, illetve a jogállamiságot aláásó intézkedéseit, nem lesz más lehetőségünk, mint a hetes cikk szerinti eljárás aktiválása" - hangsúlyozta Jean-Claude Juncker, az uniós jog végrehajtása felett őrködő szervezet elnöke.


Sajtóértekezletén Frans Timmermans, a bizottság első alelnöke "teljes képtelenségnek", "ostoba szóbeszédnek" nevezte azokat a híreket, amelyek szerint egyszerre indítanák meg a hetes cikk szerinti eljárást Lengyelország és Magyarország ellen. Névtelenséget kérő illetékesek szerint Brüsszel készen akar lenni rá, hogy szükség esetén a nyári szabadságok ideje alatt is azonnal reagálni tudjon az esetleges varsói lépésekre, a biztosi kollégium ugyanis a mostani egyeztetést követően szeptember elején ül össze legközelebb.


A két megvétózott törvény egyike felmentené a legfelsőbb bíróság mostani tagjait, azok kivételével, akiket az igazságügyi miniszter kivonna ennek hatálya alól. A másik pedig megszüntetné 15 jelenlegi bíró mandátumát a 25 fős országos igazságszolgáltatási tanácsban (KRS), akiknek az utódait a parlament alsóháza választaná meg, s nem a szakmai szervezetek, mint eddig.


A hetes cikk olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely - az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén - végső soron akár az érintett ország szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi tagállam egyhangú támogatására van szükség. Szakemberek ugyanakkor kiemelték, hogy az "atomfegyverként" is emlegetett eljárás megindításához a tagországok négyötödének támogatása is elegendő lenne, és ez a példátlan lépés már önmagában is erős figyelmeztetést küldene Varsónak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com