Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Lengyelország ellen (2. rész)

Hivatalos értesítő levelet küldött az Európai Bizottság Lengyelországnak, amellyel elindította az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, kötelezettségszegési eljárást az igazságszolgáltatást érintő lengyel szabályozások miatt.Az uniós bizottság szombati tájékoztatása szerint az Európai Bizottság korábbi ajánlásaiban szereplő aggályokat nem sikerült orvosolni, sőt még súlyosabbá vált a fenyegetés a bírói függetlenségre és a jogállamiságra nézve. A lengyel kormánynak egy hónap áll rendelkezésére, hogy rendezze az aggodalmat keltő kérdéseket és tájékoztasson az e célból megtett intézkedésekről.

Az uniós bizottság közleményében aggályosnak nevezte, hogy olyan törvényeket fogadnak el Lengyelországban, amelyek felmentenék vagy nyugdíjaznák a legfelsőbb bíróság tagjait azok kivételével, akiket az igazságügyi miniszter kivonna ennek hatálya alól. Megszüntetnék 15 jelenlegi bíró mandátumát a 25 fős országos igazságszolgáltatási tanácsban (KRS), utódait a parlament alsóháza választaná meg, s nem a szakmai szervezetek, mint eddig.


A legfelsőbb bíróságot és az országos igazságszolgáltatási tanácsot érintő törvényjavaslatok mellett a bíróságok szervezetéről szóló törvénytervezetre és arra a július 13. óta már hatályos törvényre vonatkozóan fejezte ki aggályait, amely a Krakkóban működő Nemzeti Bírói és Ügyészi Iskola működését szabályozza. Az Európai Bizottság szerint a tervezett változtatások a kormánypárt ellenőrzése alá vonnák a legfelsőbb bíróságot és az igazságszolgáltatás más területeit.


Mint írták, ezeknek a szabályoknak a jelenlegi formájukban rendkívül negatív hatásuk lenne, módszeresen aláásnák a bíróságok függetlenségét az országban. A bizottság továbbá az unió működéséről szóló szerződés nemek közötti egyenlőség elvéről szóló szabályozásával ellentétesnek nevezte azt, hogy az új bírósági törvény a férfiak esetében 65, a női bírák esetében 60 évben rögzítené a kötelező nyugdíjkorhatárt.


A bizottság tájékoztatása szerint Frans Timmermans első alelnök pénteken levelet küldött Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszternek, amelyben megismételte a párbeszéd újbóli megnyitása érdekében tett felhívását, és brüsszeli tárgyalásra hívta a tárcavezetőt. A hetes cikk olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely - az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén - végső soron akár az érintett ország szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi tagállam egyhangú támogatására van szükség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com