Az Európai Bizottság nyilvántartásba veszi a fogyatékkal élők minőségi oktatását célzó polgári kezdeményezést

Az Európai Bizottság bejelentette szerdán, hogy nyilvántartásba veszi a befogadó és minőségi oktatás a fogyatékkal élő gyermekek számára (Europe CARES) nevű európai polgári kezdeményezést.A kezdeményezés ismertetője szerint míg több mint 70 millió európai él fogyatékkal, és 15 millió gyerek sajátos nevelési igényű, sokan közülük túl nagy akadályokkal szembesülnek a minőségi oktatáshoz való joguk gyakorlása során. A szervezők ezért arra kérik az Európai Bizottságot, hogy készítsen jogszabálytervezetet a befogadó oktatás közös uniós keretéről, amely biztosítja, hogy a korai beavatkozás körében nyújtott szolgáltatások, az oktatás és az oktatásból a munkába való átmenetet terén egyetlen gyermek se maradjon le.

   
Az uniós alapszerződés értelmében az Európai Unió jogi lépéseket tehet a fogyatékosságon alapuló megkülönböztetés ellen, valamint támogathatja az oktatási és szakképzési rendszerek terén a tagállamok által tett erőfeszítéseket. Az Európai Bizottság ezért jogi szempontból elfogadhatónak ítélte meg a kezdeményezést, és a nyilvántartásba vétele mellett döntött. A bizottság ebben a szakaszban nem vizsgálta a javaslat tartalmát.
    

A kezdeményezés március 4-i nyilvántartásba vételét követően egyéves időszak áll a szervezők rendelkezésére a támogató aláírások összegyűjtésére. Amennyiben a kezdeményezés egy éven belül egymillió támogató nyilatkozatot kap legalább hét tagállamból, a bizottság három hónapon belül megvizsgálja azt, és reagál rá. Az uniós bizottság eldöntheti, hogy helyt ad-e a kérelemnek vagy elutasítja azt, de döntését mindkét esetben indokolnia kell.
    

Az európai polgári kezdeményezés nem eshet a bizottság azon hatáskörén kívül, hogy uniós jogi aktusra irányuló javaslatot nyújtson be, nem lehet nyilvánvalóan visszaélésszerű, komolytalan vagy zaklató jellegű, és nem lehet ellentétes az unió értékeivel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com