Az Európai Bizottság reményét fejezte ki, hogy Ankara elkötelezett partnere marad az EU-nak

Reményét fejezte ki az Európai Bizottság hétfőn, hogy Törökország elkötelezett partner marad a közös érdekű ügyekben az előző napi elnök- és parlamenti választást követően is.Rövid sajtóértekezletén Margarítisz Szkínász bizottsági szóvivő a brüsszeli testület nevében reményét fejezte ki, hogy Törökország az újraválasztott Recep Tayyip Erdogan török államfő vezetése alatt továbbra is elkötelezett partnere lesz az EU-nak a migráció, a biztonság, a regionális stabilitás és a terrorellenes harc terén.

    
Az illetékes elmondta, hogy az uniós tagállamok külügy- és védelmi miniszterei luxemburgi tanácsülésükön a nap folyamán közös nyilatkozatot fognak kiadni a török választásokkal kapcsolatban. A csaknem végleges adatok szerint Törökországban a vasárnapi előrehozott elnökválasztáson a hivatalban lévő államfő 88 százalékos választási részvétel mellett közel 53 százalékos abszolút többséget szerzett.


A párhuzamosan tartott parlamenti választáson 87 százalékos részvétellel Erdogan pártja, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) a szavazatok 42,5 százalékát szerezte meg, a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártjával (MHP) alkotott pártszövetségben pedig a szavazatok 53,6 százalékát mondhatja magáénak, így 342 mandátumot kaphatnak a 600-ból az egykamarás parlamentben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com