Az európai hadsereg létrehozásáról akar tárgyalni Ficóval a cseh kormányfő

Az európai hadsereg létrehozásáról szeretne tárgyalni szlovák partnerével, Robert Ficóval Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök a szeptemberre tervezett közös cseh-szlovák kormányülésen - közölte Sobotka abban az interjúban, amelyet a Prima cseh kereskedelmi televízió sugárzott vasárnap.

A cseh és a szlovák kormány közös tanácskozásának megtartásában júniusban, Robert Fico prágai látogatásakor egyezett meg a két miniszterelnök. Az elmúlt években már volt ilyen találkozóra példa, de a márciusi szlovákiai parlamenti választások után ez lesz az első közös tanácskozása a két kabinetnek.

robert_fico

Bohuslav Sobotka néhány hónapja javasolta, hogy hozzanak létre egy európai hadsereget, amely képes lenne sikeresen megküzdeni az olyan kontinentális problémával, mint amilyen jelenleg a migránsválság. Kezdeményezését Sobotka azzal magyarázta, hogy a NATO struktúrái bizonyos esetekben csak nehezen használhatóak. A közös európai hadsereg létrehozásának gondolata mellett a közelmúltban Orbán Viktor magyar miniszterelnök is kiállt. Pozsony az elképzelést eddig nem kommentálta.

A cseh miniszterelnök kifejtette, hogy a témáról több európai vezetővel, köztük Angela Merkel német kancellárral is tárgyalt annak prágai látogatásakor. Németország - Sobotka szerint - készen áll az európai együttműködés megerősítésre a biztonságpolitika terén, beleértve a hadsereget is.

"Ennek ellenére kötve van (a keze) a német alkotmány bizonyos korlátozásaival" - tette hozzá a kormányfő. "Az európai szerződések és az egyes országok alkotmányai ennek ellenére elegendő teret nyújtanak az együttműködés megerősítésére" - vélekedett a politikus.

Leszögezte: az európai hadsereg létrehozása hosszú távú, több éves projekt, de már ma lehetőség van az együttműködés megerősítésének a keresésére, például a schengeni határ közös védelmében.

Ezzel kapcsolatban jó példaként azt a segítséget említette, amelyet a visegrádi négyek keretében nyújtott Prága, Pozsony és Varsó Magyarországnak, illetve a régió néhány más országának a menekültáradat megfékezése érdekében.

Robert Fico júniusban Prágában azt nyilatkozta, hogy a szeptemberi cseh-szlovák közös kormányülésen az együttműködés konkrét formáiról szeretnének tárgyalni a felek. Kiemelkedő téma lesz Csehszlovákia megalakulása 100. évfordulójának megünneplése 2018-ban.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com