Az Európai Parlament jóváhagyta a 90 milliárd eurós hitelcsomagot Ukrajnának

Az Európai Parlament szerdán sürgősségi eljárásban elfogadta azt a jogszabálycsomagot, amely 90 milliárd euró összegű uniós hitel biztosítását teszi lehetővé Ukrajna számára a 2026-2027-es időszakra.A csomag célja, hogy az erre az időszakra becsült ukrán finanszírozási szükségletek mintegy kétharmadát fedezze.

A képviselők három jogszabályról szavaztak: az úgynevezett Ukrajna-támogatási hitelről szóló javaslat 458 igen, 140 nem és 44 tartózkodás mellett kapott szabad utat; az Ukrajna-eszköz módosítását 473 igen, 140 nem és 32 tartózkodás mellett fogadták el, míg a 2021-2027-es többéves pénzügyi keret (MFF) módosítását 490 igen, 130 nem és 32 tartózkodás mellett hagyták jóvá.

A 90 milliárd eurós csomagból 30 milliárd eurót makroszintű pénzügyi támogatásra, illetve költségvetési segítségnyújtásra fordítanak az EU Ukrajna-eszközén keresztül.

A fennmaradó 60 milliárd eurót Ukrajna védelmi képességeinek megerősítésére és katonai felszerelések beszerzésére különítik el, biztosítva a kritikus védelmi termékek időben történő elérhetőségét - elsősorban ukrán, uniós, illetve az Európai Gazdasági Térség (EGT) és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) védelmi iparából. Amennyiben egyes eszközök e forrásokból sürgős szállítással nem állnak rendelkezésre, célzott eltérések alkalmazhatók más országokból történő beszerzésre.

A pénzügyi segítségnyújtás Ukrajna finanszírozási szükségleteihez igazodik, amelyeket az ukrán kormány által kidolgozott és az Európai Bizottság által értékelt finanszírozási stratégia határoz meg. A stratégiát a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak is jóvá kell hagynia.

A támogatás szigorú feltételekhez kötött: Ukrajnának folytatnia kell a demokratikus kormányzás, a jogállamiság és az emberi jogok - köztük a kisebbségi jogok - védelmére irányuló reformokat, valamint az korrupcióellenes intézkedéseket és a demokratikus intézmények megerősítését.

A hitelt közös uniós hitelfelvétellel finanszírozzák a tőkepiacokon, amelyet az uniós hosszú távú költségvetés mozgástere garantál. Az adósságszolgálat költségeit az EU éves költségvetései fedezik: az Európai Bizottság becslése szerint ez 2027-ben mintegy 1 milliárd eurót, 2028-tól pedig évente körülbelül 3 milliárd eurót tesz ki. A hitel tőkerészének visszafizetéséért Ukrajna lesz felelős, amint háborús jóvátételt kap Oroszországtól.

A támogatási hitelről az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács tavaly decemberi brüsszeli ülésén állapodott meg, az Európai Bizottság pedig idén januárban terjesztette elő a javaslatot.

Mivel Csehország, Magyarország és Szlovákia nem csatlakozott a kezdeményezéshez, az elfogadás megerősített együttműködés keretében történt, amely lehetővé teszi az egyhangúság hiányában is az együttműködni kívánó tagállamok számára az előrelépést.

A csomag hatálybalépéséhez a tanács hivatalos jóváhagyása is szükséges. Ezt követően az Európai Bizottság a tervek szerint 2026 második negyedévének elején folyósíthatja az első részletet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com