Az Európai Parlament megindította a jogi eljárást az Európai Bizottság ellen

Andits Eszter, az MTI tudósítója jelenti: David Sassoli, az Európai Parlament (EP) elnöke felkérésére a testület jogi szolgálata keresetet nyújtott be az uniós bírósághoz az Európai Bizottság ellen a jogállamisági kondicionalitási mechanizmusról szóló rendelet alkalmazásának elmulasztása miatt - közölte pénteken az uniós szervezet sajtószolgálata.A sajtóközlemény úgy fogalmaz: "a tavaly decemberben uniós szinten elfogadott rendelet lehetővé teszi, hogy az EU felfüggeszthesse az uniós költségvetésből történő kifizetéseket azon tagállamok számára, amelyekben a jogállamiság veszélyben van".
    

Az Európai Bizottság, az unió végrehajtó szerve azonban eddig tartózkodott annak alkalmazásától, ezért az EP jogi ügyekkel foglalkozó szakbizottsága bírósági eljárás megindítását javasolta, amelynek előkészítését október 20-án kezdte meg a testület jogi szolgálata. Sassoli a sajtóközleményben hangsúlyozta: az EP elvárja az Európai Bizottságtól, hogy következetesen járjon el és tegyen eleget ígéreteinek. "A szavakat tettekre kell váltani" - fűzte hozzá.
    

Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a múlt heti EU-csúcs zárókonferenciáján elmondta: a bizottság jelenleg iránymutatást dolgoz ki a mechanizmussal kapcsolatban, az unió bírósága pedig december elején lengyel és magyar felkérésre megítéli, hogy az eszköz jogi szempontból elfogadható-e. Hangsúlyozta: a bírósági határozat megszületéséig a testület nem hoz intézkedéseket. A januárban életbe lépett mechanizmust ugyanakkor visszamenőleg is alkalmazni fogja.
    

A rendelet szerint az uniós pénzek felügyeletét szolgáló jogállamisági mechanizmus akkor lesz elindítható, ha egy tagállam intézkedései sértik az Európai Unió pénzügyi érdekeit. A jogszabály nemcsak egyedi esetekben, hanem akkor is alkalmazható lesz, ha az alapvető jogok rendszerszintűen sérülnek és ennek hatása van az uniós források kezelésére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

A bajor főváros rendőrsége kiadta a december 19-ei belvárosi ékszerrablás videójából kikockázott fotókat, elsősorban a maszkot nem viselő, 45 év körüli férfiét, a megtalálásához ugyanis a lakosság segítségét kérik.

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Donald Eugene Fields (60) már nem tartozik az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tíz legkeresettebb bűnözője közé.

Lecsaptak a börtönmaffiára

Lecsaptak a börtönmaffiára

San Diego megyében fél éven át tartó, fedett akció zárult elfogásokkal, és még börtönökben is voltak letartóztatások, mert az ügyben érintett alvilági szervezet onnan szervezkedik.

Nem látni a drogtól a rendőrt

Nem látni a drogtól a rendőrt

A torontói rendőrség történetének legnagyobb kábítószerfogásával zárult a Project Castillo, amelyet augusztusban indítottak egy drogcsempész- és terjesztőhálózat felszámolására.

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Szilveszter napján különös szöveges üzenetet kapott a floridai Bay megyei seriffhivatal egyik rendőre.

Kémény legény

Kémény legény

A Massachusetts állam déli partján fekvő Fall River egyik társasházi lakásában rendőrségi felügyelettel kellett elbontani egy kéményt, ugyanis beleszorult egy drogdíler. Robert Laglias (34) azon keresztül szeretett volna elmenekülni.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

http://ujhazak.com