Az Európai Szabad Szövetség teljes jogú tagjává fogadták az EMNP-t

Az autonómia és regionalizmus iránt elkötelezett európai pártokat tömörítő Európai Szabad Szövetség (EFA) teljes jogú tagjává fogadták az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) az EFA pénteken és szombaton tartott korzikai közgyűlésén - közölte szombaton az EMNP sajtóirodája.EMNPA Franciaországhoz tartozó Korzika sziget fővárosában, Ajaccióban tartott közgyűlésen Szilágyi Zsolt elnök képviselte az EMNP-t. Günther Dauwen, a párt igazgatója elmondta: hosszú évek óta szoros együttműködésben dolgoznak az EMNP-vel és annak védnökével, Tőkés Lászlóval. Francois Alfonsi EFA-elnök arról biztosította a kongresszust, hogy az elnökség támogatja a tavaly társult tagságot nyert EMNP teljes jogú tagságát.

Szilágyi Zsolt a szavazást követő felszólalásában megköszönte a bizalmat és arról beszélt, hogy Európa hatékonyabb és élhetőbb lesz, ha a nemzeti régiók, őshonos közösségek kiharcolják szabadságukat, és a döntések közelebb kerülnek az emberekhez.

Újságírói kérdésre kijelentette: a bukaresti hatalom provokálja az autonómia erdélyi híveit. "A Székely Szabadság Napján részt vevő magyarok ellen alkalmazott represszív büntetések provokatívak és a félelem légkörét akarják visszahozni. (.) Mindent el fogunk követni, hogy a megfélemlítés eszközeként alkalmazott büntetéseket visszavonják. Ha kell, nemzetközi fórumok elé visszük az ügyet" - idézte az EMNP közleménye Szilágyi Zsoltot.

A közgyűlés tájékoztatót hallgatott meg Katalónia jelenlegi helyzetéről az EFA Youth ifjúsági szervezet működéséről, valamint a párt háttér kutató intézménye, a Centre Maurits Copieters részéről. Ez utóbbinak a kongresszussal párhuzamosan folyó munkálatain Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke képviselte az erdélyi szervezetet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com