Az Európai Unió antiszemitizmus elleni stratégiát készít

Az Európai Bizottság az antiszemitizmus elleni küzdelem jegyében és az európai zsidó élet előmozdítása érdekében stratégiát dolgoz ki ebben az évben, ezzel támogatni kívánja az európai uniós tagországok tevékenységét az említett területeken - jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor felszabadításának 76. évfordulója alkalmából tartott beszédében.Az elnök kifejezte aggodalmát az antiszemitizmus globális térnyerése miatt. Mint fogalmazott, a koronavírus-járvány időszaka súlyosbította az összeesküvés-elméletek, a szándékosan meghamisított információk, a holokauszttagadás terjedését a közösségi médiában.

   
Von der Leyen hangsúlyozta, hogy fokozottabban kell fellépni ez ellen, a hatóságoknak, a közösségi platformoknak és a felhasználóknak együtt kell működniük annak biztosítása érdekében, hogy a történelmi tények ne torzuljanak el, és felhívta a figyelmet a történelemoktatás fontosságára. "Európa csak akkor lehet virágzó, ha zsidó közössége és más kisebbségei békében és harmóniában élhetnek" - mondta.
    

Az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén nyilvánította január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává, annak emlékére, hogy az auschwitzi haláltábor 1945. január 27-én szabadult fel.A tábort a Vörös Hadsereg I. Ukrán Frontjának katonái szabadították fel. A lágerben és a 45 altáborban mintegy 7500, a végsőkig legyengült foglyot találtak, ugyanis napokkal korábban a nácik már több mint 55 ezer foglyot "evakuáltak", megindítva a halálmeneteket Németország felé.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com