Az Európai Unió az elítélt újságírónő szabadon engedésére szólította fel a kínai hatóságokat

Nyilatkozatban szólította fel a kínai hatóságokat kedden az Európai Unió külügyi szolgálata arra, hogy engedjék szabadon Csang Csan újságírónőt, akit előző nap Sanghajban négy év börtönbüntetésre ítéltek, mivel az év elején a vuhani koronavírus- járványkitörés korai szakaszáról tudósított.A 37 éves nő, akit május közepén vettek őrizetbe, olyan videókat tett közzé az interneten, amelyek egyebek mellett a túlterhelt vuhani kórházakba nyújtottak bepillantást, ezért a bíróság bűnösnek találta "viták szításában és bajkeverésben".

    
A közlemény szerint, hiteles források támasztják alá, hogy Csangot fogva tartása alatt kínozták és bántalmazták a hatóságok, egészségi állapota súlyosan romlott, így rendkívül fontos hogy megfelelő orvosi segítséget kapjon. A külügyi szolgálat felhívta a figyelmet Csü Ven-seng emberi jogi ügyvéd esetére is, akit a Csiangszui Felső Népbíróság december 13-án ítélt négy év börtönbüntetésre, anélkül hogy a tisztességes tárgyaláshoz való jogát biztosította volna. Venseng pályafutása során, több alkalommal képviselte a bíróság elött polgárjogi aktivisták, és a kínai hatósági erőszak áldozatainak ügyét.
    

Az uniós testület kiemelte: mély aggodalomra ad okot a véleménynyilvánítás szabadságának, és az információkhoz való hozzáférésnek korlátozása, továbbá az újságírók megfélemlítése és megfigyelése, valamint, az jogvédők elleni hatásági elnyomás növekedése a Kínai Népköztársaságban. Felszólította a hatóságokat Csang Csan, Csü Vengsen, és minden jogtalanul bebörtönzött jogvédő, és médiamunkás azonnali szabadon bocsátásra.
    

Az Európai Unió még a héten nagyszabású kétoldalú beruházási megállapodást kíván aláírni Kínával. A megállapodásról szóló több éve tartó tárgyalások során az EU részéről az emberi jogok tiszteletben tartása volt az egyik feltétel Kínával szemben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com