Az év eddigi legnagyobb vihara vonul át a Brit-szigetek felett

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Az év eddigi legnagyobb vihara érte el csütörtökön át a Brit-szigeteket.A brit meteorológiai szolgálat csütörtöki beszámolója szerint a Ciarán nevű viharzóna elsősorban Írországot, Dél-Angliát, Walest és a Csatorna-szigeteket sújtja. Az Atlanti-óceánról érkezett, kelet felé tartó vihart heves esőzés, helyenként jégeső, a déli partokon óránkénti 160 kilométeres sebességet meghaladó orkán kíséri.
    

A délnyugat-angliai Cornwall megyében a helyi hatóságok csütörtöki tájékoztatása szerint hétezer lakóingatlanban szűnt meg az áramszolgáltatás. Dél-Angliában 350 iskola nem nyitott ki. Az angliai országutakat és autópályákat kezelő állami cég (National Highways) csütörtöki felhívásában azt kérte az autósoktól, hogy a déli országrészekben csak a legszükségesebb esetekben keljenek útra, és ha elindulnak, legyen náluk telefontöltő, élelmiszer, innivaló, takaró, zseblámpa, járművükben pedig bőséges mennyiségű üzemanyag.
   

 A vihartól sújtott térségekben szünetel vagy akadozik a vasúti közlekedés, a kompjáratok többségét leállították. A vasúttársaságok közös felhívásukban arra kérték a London környéki térségek ingázóit, hogy ha lehetséges, csütörtökön otthonról dolgozzanak, mert "valószínűtlen", hogy eljutnak londoni munkahelyükre. A Csatorna-szigetek - elsősorban Jersey és Guernsey - hatóságai kérték, hogy a lakosság hagyjon fel a pánikszerű vásárlásokkal, miután a vihar közeledtével kitört felvásárlási hullám miatt számos helyi szupermarket élelmiszerkészletei gyakorlatilag kifogytak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com