Az FBI által is keresett hekkert fogtak el Belgrádban

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által is keresett hekkert fogott el szerdán a szerbiai rendőrség; a gyanú szerint a férfi tagja a hírhedt The Dark Overlord nevű hekkercsoportnak.A 38 éves S.S.-t a rendőrség tájékoztatása szerint az FBI nemzetközi akciójában fogták el, amelynek a célja a hekkercsoport felgöngyölítése volt. A férfit azzal gyanúsítják, hogy illegálisan fért hozzá számítógépek és hálózatok védett adataihoz, majd az ott talált információkat zsarolásra használta.

    
A The Dark Overlordhoz tartozó hekkerek 2016 júniusa óta engedély nélkül fértek hozzá számítógép-hálózatokhoz és legalább ötven ember személyes adataihoz, információkat és érzékeny adatokat loptak amerikai állampolgároktól, majd megzsarolták az áldozatokat. A rendelkezésre álló adatok szerint a hekkerek több mint 275 ezer dollárnak megfelelő pénzösszeget zsaroltak ki az áldozatoktól, akik bitcoinban fizettek.
    

A The Dark Overlord tavaly októberben azt állította, hogy feltörte egy londoni plasztikai sebészeti klinika adatbázisát, és bejelentette, hogy nyilvánosságra hozza a brit királyi család ott kezelt tagjainak névsorát. A hekkercsoport először tavaly nyáron hívta fel magára a figyelmet, amikor ellopta, majd torrentoldalakon megosztatta a Netflix sikersorozatának, az Orange is the New Blacknek az új évadát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com