Az illetékes ukrán bíróság lefoglalta a nemrég feltartóztatott orosz tartályhajót

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Egy odesszai kerületi bíróság határozatot hozott a múlt héten az ukrán hatóságok által Izmail kikötőjében feltartóztatott orosz tartályhajó lefoglalásáról - közölte Anatolij Matoisz ukrán katonai főügyész kedden a Facebookon.A tisztségviselő közlése szerint az ukrán bíróság megvizsgálta, hogy a katonai ügyészek és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nyomozói jogszerűen  cselekedtek-e és betartották-e a törvényi követelményeket július 25-én a Nika Spirit névre átkeresztelt, korábban Neyma nevet viselő, a tavaly novemberi ukrán-orosz fekete-tengeri incidens során az ukrán hadihajóknak a Kercsi-szorosban útját álló orosz tartályhajó átkutatásakor. A kereset elbírálása nyomán a bíróság elrendelte a tartályhajó és azzal együtt a hajó átkutatása során a fedélzetén talált iratok lefoglalását - írta a főügyész.  

    
A Nika Spirit nevű hajót orosz állampolgárságú legénységével együtt július 25-én tartóztatták fel az ukrán hatóságok a dél-ukrajnai Odessza megyében lévő Izmail kikötőjében, miután az EQUASIS nemzetközi informatikai rendszerben az IMO-8895528 szám alapján azonosították, hogy ez volt az a tartályhajó, amellyel tavaly novemberben a Kercsi-híd alatt az orosz fél elzárta az utat az ukrán hadihajók előtt. A tartályhajó akkor még a Neyma nevet viselte.  
    

Az SZBU bírósági felhatalmazást kért a hajó tárgyi bizonyítékként való lefoglalására. A szolgálat és a katonai ügyészség nyomozói bírósági engedéllyel dokumentumokat, a tavalyi incidens alatt készült rádiókommunikációs felvételeket és hajónaplókat foglaltak le, továbbá a legénységet is kihallgatták. Őket még aznap elengedték, és Moldován keresztül visszatérhettek Oroszországba. Az SZBU később kiadott közleménye szerint ugyanis a hajó mostani legénységének nem volt köze a tavalyi tengeri incidenshez, így ellenük nem emeltek vádat.
   

2018. november 25-én a Fekete-tengeren, a Kercsi-szoros közelében, az Oroszország által Ukrajnától önkényesen elcsatolt Krím félsziget partjaitól 13-14 tengeri mérföldre az orosz parti őrség tüzet nyitott három kisebb ukrán hadihajóra, amelyeket elfoglalt, a 24 főnyi legénységük ellen pedig tiltott határátlépés címén eljárást indított. Az ukrán haditengerészeket jelenleg is az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) moszkvai börtönében tartják fogva.
    

Kijev az incidenst fegyveres agressziónak minősítette. A nyugati országok zöme agresszióval és a nemzetközi jog megsértésével vádolta meg Oroszországot. A hamburgi székhelyű Nemzetközi Tengerjogi Bíróság május végén kihirdetett ítélete szerint Oroszországnak azonnal szabadon kell engednie az elfogott tengerészeket, és vissza kell szolgáltatnia Ukrajnának a lefoglalt három hadihajót is.


Moszkva ezzel szemben továbbra is azt vallja, hogy az általa határsértőként kezelt 24 ukrán állampolgár ügyében orosz bíróság illetékes, emiatt nem is vett részt a hamburgi perben. Ugyanakkor az elmúlt hetekben elindultak bizonyos konzultációk az ukrán haditengerészek szabadon bocsátásáról, azonban ezek még nem vezettek látható eredményre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com