Az ingatlanadó bevezetésének elhalasztásáról döntött a horvát kormány

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Az ingatlanadó bevezetésének elhalasztásáról döntött csütörtöki ülésén a horvát kormány  - közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT).A kormány olyan törvénymódosítási javaslatot fogadott el, amely törli az ingatlanadóra vonatkozó szabályozást. A módosítást még a parlamentnek is jóvá kell hagynia.

Andrej Plenkovic horvát kormányfő szerint erre azért volt szükség, mert a törvény nem volt egyértelmű és zavart okozott a közvéleményben, a hamis információk pedig feszültségekhez vezettek.

    
A kormányfő emlékeztetett, hogy az ingatlanadóról szóló törvényt még tavaly év végén fogadta el a parlament, a kormány  adóreformjának részeként, aminek az volt a célja, hogy az önkormányzatok bevételi forráshoz jussanak. Mint mondta: nem értékadóról van szó, mint más európai országokban, hanem a kommunális adót és más létező, az ingatlanokra vonatkozó illetéket vonta volna össze egy igazságosabb és hatékonyabb adóformává.
    

Zdravko Maric pénzügyminiszter kifejtette: az ingatlanadó 2 milliárd kuna (82,4 milliárd forint) könnyítést hozott volna az állampolgárok és a horvát gazdaság számára. Az volt a cél, hogy a városok és járások kötetlen felhasználású bevételhez jussanak, mert a mostani kommunális illetékek csak a kommunális infrastruktúra fenntartására és felújítására használhatók fel - hangsúlyozta, majd hozzátette: "a törvény tolmácsolása az állampolgárok számára azonban nem sikerült a legfényesebben".
    

Az ingatlanadóról szóló törvény 2018 január 1-jétől lépett volna hatályba. Az elmúlt időszakban azonban országszerte többen is tüntettek ellene, a Lipa nevű, adófizetőket képviselő egyesület pedig petíciót indított, amelyhez több mint 100 ezer aláírást gyűjtöttek össze két hónap alatt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com