Az iraki menekültek megbánták, hogy Európába jöttek
Súlyos hibának nevezték a Facebookon a bevándorlók a korábbi döntésüket.
Nincsenek megelégedve Európával azok az iraki menekültek, akik a Facebookon üzentek az otthon maradt honfitársaiknak, hogy ne induljanak el az öreg kontinensre, mert egyáltalán nem az várja őket, mint amiben reménykedtek.
A menekültek egyrészről az európai vendégszeretetet kritizálták, ami miatt többen azon gondolkodnak, hogy inkább visszamennek a háború sújtotta hazájukban, és ott halnak meg, mert még Irakban is jobb az élet, mint itt.
A finn tévének panaszkodó iraki menekültek másik problémája az, hogy Európában drága az élet, az árak rémesen magasak, ráadásul a befogadó központokban alig kapnak élelmet, ruhát. A bevándorlók mindezért megalázónak érzik a helyzetüket.
A közösségi oldalakon megjelenő csalódottságról azonban sokan azt állítják, hogy azt valójában nem a menekültek írták, hanem csak egy újabb manipulálásról van szó, hiszen a riport inkább egy PR kampányra hasonlít, mint a valóság tükrözésére.
A kommentelők vádja nem alaptalan, mert a finn kormány korábban arról beszélt, hogy megfontolják, hogy lezárják-e a határokat, ugyanis szeretnék megakadályozni, hogy a menekültek tömegei lerohanják az országot.
A becslések szerint eddig nagyjából 500 ezer menekült érkezett az Európai Unióba 2015 januárja óta.
(Forrás: globoport.hu)
Nincsenek megelégedve Európával azok az iraki menekültek, akik a Facebookon üzentek az otthon maradt honfitársaiknak, hogy ne induljanak el az öreg kontinensre, mert egyáltalán nem az várja őket, mint amiben reménykedtek.A menekültek egyrészről az európai vendégszeretetet kritizálták, ami miatt többen azon gondolkodnak, hogy inkább visszamennek a háború sújtotta hazájukban, és ott halnak meg, mert még Irakban is jobb az élet, mint itt.

Hozzászólások