Az iráni külügyminiszter az orosz fél bécsi egyeztetéseken vállalt szerepét méltatja

Konstruktívnak nevezte Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter Oroszország szerepét az iráni atomalku felélesztését célzó bécsi tárgyalásokon kedden, orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval folytatott telefonos egyeztetésén - jelentette az IRNA iráni állami hírügynökség szerdán.Teherán továbbra is az Irán elleni szankciók feloldását tartja a legfontosabbaknak, ennek érdekében szorosan együttműködik Moszkvával és más partnereivel - szögezte le az iráni tárcavezető, egyúttal ismét azt hangoztatta, hogy hazája kész a megállapodásra, amely szerinte csupán a nyugati delegációk miatt késlekedik.
    

A maga részéről Lavrov leszögezte: Moszkva kiállt az atomalku felélesztése mellett, illetve támogatja "a törvénytelen szankciók" feloldását, és egyetértett az iráni féllel abban, hogy az egyeztetéseket fel kell gyorsítani. Oroszország eltökélt a Moszkva és Teherán közötti kétoldalú kapcsolatok mélyítésében - fogalmazott továbbá Lavrov.
   

Mindeközben a Mehr iráni hírügynökség szerdán azt közölte, hogy Mihail Uljanov, a bécsi egyeztetéseken résztvevő orosz delegáció vezetője Ali Bagheri Káni iráni főtárgyalóval, valamint Robert Malley-vel, az Egyesült Államok iráni különmegbízottjával egyeztetett. Bécsben áprilisban kezdődtek az iráni atomalku megmentését célzó egyeztetések. Az Irán és az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja (Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Franciaország és Nagy-Britannia), valamint Németország 2015-ben szerződésben megállapodott, hogy az iráni atomtevékenységek korlátozása fejében fokozatosan csökkenti a Teherán ellen elrendelt büntetőintézkedéseket.
    

Donald Trump volt amerikai elnök 2018-ban egyoldalúan kiléptette országát a szerződésből, és újból bevezette az iráni gazdaságot fojtogató szankciókat. Erre válaszul Irán is felhagyott azzal, hogy tartsa magát az atomalkuban rögzített kötelezettségeihez. A bécsi megbeszéléseken az amerikai fél közvetetten vesz részt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com