Az Iszlám Állam az USA titkos hadserege! 18+

Egy amerikai történész Wester Tarpley szerint az Iszlám Állam (ISIS) nevezetű terrorszervezet az Amerikai Egyesült Államok titkos hadserege. A terrorszervezet vezetője Abu Bakr al-Bagdadi pedig John McCain amerikai szenátor közeli barátja!


Wester Tarpley történész az IRNA iráni hírügynökségnek tett nyilatkozatot az ügy kapcsán. A történész kifejtette, hogy az USA tovább pénzeli a globális terrorizmust, amit saját maga hozott létre. Korábban Tarpley már korábban is nyilatkozott az iráni hírcsatornának a Press televíziónak, hogy magát az ISIS terrorszervezetet az USA hozta létre, hogy legalizálhassa a Közel-Keleten és a későbbiekben Észak-Afrikában tett katonai beavatkozásait.

isis1

Wester Tarpley azt is elmondta, hogy az Amerikai Egyesült Államok nem közvetlenül nyújt segítséget a terrorszervezetnek, hanem térségi „szövetségesein”, donor országokon keresztül teszi. Az amerikai kormány szaúdiakkal üzletel és ez az üzlet a közel-keleti félnek jobban megéri, mint Amerikának. Cserébe az USA titkos rejtett záradékként egyes szervezetek anyagi támogatását kéri.

Ezeken a „csatornákon” keresztül jut el amerikai pénz bizonyos terrorszervezetekhez, legfőképpen az ISIS-hez! Az USA fő donorjai Abdul Rahman al-Faiszal szaúdi herceg, valamint Szaúd Arábia volt amerikai nagykövete.

Az Amerikai Egyesült Államok, ha le akart volna számolni ezzel a terror szervezettel, már rég megtehette volna, de nem akar. Csupán annyit kellene tennie az USA-nak, hogy egy bizonyos ultimátumot fogalmaz meg Szaúd Arábia számára. Ebben az állna, hogy az USA azt követeli, hogy a szaúdiak hagyjanak fel a térség a térségben lévő terrorizmus támogatásával. Továbbá, ha a Fehér Ház fel akarná számoltatni a globális terrorizmust, akkor első sorban a szíriai kormányt kellene, hogy támogassa, a terrorizmus elleni harcban. Ez így lenne legális!

Wester Tarpley szerint ennek ellenére azt lehet tapasztalni, hogy az amerikaiak szíriai kormánycsapatokat bombáznak, amennyiben ők jelentős eredményeket érnek el a terroristák elleni harcban.

isis2

A történész e mellett arra is felhívja a figyelmet, hogy a terrorszervezet az amerikai közösségi médiát használja fel annak érdekében, hogy szervezkedjenek és terjesszék propagandájukat. Tehát, ha az USA érdekében lenne az, hogy felszámolja a terrorista hálózatot, akkor felszólíthatná a Facebookot és egyéb közösségi oldalakat, hogy töröljék a terroristákkal kapcsolatos tartalmakat. Ezt azonban egyes esetekben már meg is tették, de teljesen más esetekben! Magyarul: a terrorszervezet, csak akkor lehet jelen az interneten, ha azt az Amerikai Egyesült Államok úgy akarja!

Egyébként a történész párhuzamot vont az Al-Kaida 1980-as megjelenése, Afganisztán megszállása és az ISIS megjelenése között, amely már Amerika szíriai beavatkozását vonta maga után. Ezek az események is azt támasztják alá, hogy az amerikai kormánynak már nagy rutinja van a nemzetközi terrorizmus támogatásában.

kurd

Az Amerikai Egyesült Államok minden olyan tömeggyilkosságért felelős, amit a fentiekben megírtak támogatásával ismert.

Kiemeljük a 9/11-es eseményt is, amely a sakktáblán az USA „saját” állampolgárai ellen indított terroristatámadás!

Wester Tarpley által közzétett vélekedéseket alátámasztja még Wesley Clark nyugalmazott amerikai tábornok. A NATO és szövetségesei volt európai főparancsnoka volt, aki azonban a CNN-nek nyilatkozott álláspontjáról, hogy miért hozták létre az ISIS terrorállamot!

Wesley Clark 1997-2000-ig volt a NATO amerikai főparancsnoka. Ő is elismerte, hogy Washington és szövetségesei hozták létre az ISIS (ISIL) terror kalifátust.

isil

„Az ISIS azért jöhetett létre, mert a NATO és a szövetségesei vele akarták elpusztíttatni a libanoni Hezbollah ellenállási mozgalmat” – nyilatkozta Wesley Clark a CNN-nek.

Forrás: hidfo.net.ru, hunhir.info

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com