Az Iszlám Állam újból jelentkezett az orosz gép elleni állítólagos merénylet elkövetőjeként

Az Iszlám Állam (IÁ) egyiptomi ága fenyegető hangvételű felvételt jelentetett meg szerdán, amelyben megerősítette, hogy a dzsihadista milícia okozta a Sínai-félszigeten történt légi katasztrófát.

A Vilájat Színáa (Sínai Tartomány) arra emlékeztetett, hogy állítólagos tettét az iszlám naptár szerint egy évvel azután hajtotta végre, hogy hűségesküt tett az Iszlám Állam önjelölt kalifájának, Abu Bakr al-Bagdádinak.

hqdefault

A Mi szedtük le az égről, fulladjatok bele haragotokba! címmel megjelent hangfelvételen névtelenül beszélő szélsőséges a "kételkedőkhöz" szólva kijelentette: "nem kötelességünk felfedni, hogy miként okoztuk (a repülő) lezuhanását! (...) Vizsgáljátok meg a roncsdarabokat, elemezzétek ki fekete dobozaitokat, rukkoljatok elő elméleteitekkel és tapasztalataitokkal, és bizonyítsátok be, hogy nem mi szedtük le az égről, illetve, hogy miként zuhant le."

Hozzátette, hogy a Vilájat Színáa akkor fogja felfedni a repülőgép leszedésének módját, "amikor akarja, és ahogyan akarja".

A terrorcsoport a szombati tragédia után - nyolcórás késéssel ugyan, de - kiadott egy közleményt, amely szerint az orosz gépet "a kalifátus katonáinak sikerült leszedniük az égről". Ezt a forgatókönyvet egyelőre a legtöbb szakértő kétségesnek tartja, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy a dzsihadistáknak jelen ismeretek szerint birtokában lévő légelhárító rakéták hatósugara legfeljebb az orosz gép repülési magasságának feléig ér el.

A korábbi hangfelvételekről már ismert hangú, név nélkül szónokló dzsihadista a repülő elleni terrortámadás változatát megkérdőjelezőkhöz szólva többször kijelenti: "fulladjatok bele haragotokba!" "Tudjátok-e, hogy a repülőgép muharram (iszlám) hónap 17. napján zuhant le, és tudjátok-e, hogy ez megegyezik kalifánknak tett hűségeskünk évfordulójával?" - szegezte a hallgatóknak a kérdést.



Szombaton kiadott első nyilatkozatában a Vilájat Színáa az Iszlám Állam ellen Szíriában folyó orosz légi hadjárattal indokolta állítólagos merényletét.

A nemzetközi erők Irak és Szíria területén folytatott terrorellenes hadműveletére utalva a szélsőséges azt mondta: "az iszlám állama ellen lovaikkal és embereikkel hatalmas háborút indító rómaiak azt gondolták hogy a muzulmánok olyanok, mint mindenki más (...), de meglepődtek, amikor egy nemzettel találták magukat szemben, amely csak a túlvilágra törekszik, a halálért él, és a vért keresi".

(A római az IÁ nyelvezetében a nyugati, illetve többnyire keresztény lakosú államokat jelölő, történelmileg negatív töltetű kifejezés.)
A most kiadott hangfelvétel egy sor fenyegetéssel zárul.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com