Az izraeli diaszpóraügyi tárca szerint a nyugati országokban erősödik az antiszemitizmus

Az izraeli diaszpóraügyi minisztérium friss jelentése élesen bírálja a nyugati országok egyetemeit, médiáját és közösségi hálózataikat, mert szerinte hozzájárulnak az antiszemitizmus világszintű terjedéséhez - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.A jelentés szerint főként az Izrael-ellenes retorika mindennapossá tételével járulnak hozzá az antiszemitizmus térnyeréséhez, különösen a Hamász iszlamista terrorszervezet 2023. október 7-i Izrael elleni támadása, és az azt követő gázai háború óta.

A minisztériumi összefoglaló kiemeli Kanada szerepét, ott is Justin Trudeau volt miniszterelnököt Izraelt bíráló ENSZ-beszéde miatt, rámutatva, hogy egy év alatt 670 százalékos növekedést mértek Kanadában az antiszemita incidensek számában.

Dél-Afrikában, Írországban és Spanyolországban a jelentés szerint Izrael katonai fellépésének bírálatával közvetve erősítették a zsidókkal szembeni hangulatot. A jelentés az antiszemitizmus központjaiként mutatja be az amerikai egyetemeket, kiemelve a Columbia Egyetemet, ahol 127 dokumentált esetet rögzítettek 2024-ben.

Emellett a közösségi média szerepét hangsúlyozták, különösen a TikTokot, amely a tárca szerint egyenesen "egzisztenciális veszélyt jelent Izraelre". A jelentés szerint az ezen médiában megjelenők egy része szélsőséges csoportokat támogat, miközben letiltották Izrael fizetett kampányait.

Az izraeli beszámoló úgy véli, hogy az antiszemitizmus mértéke összefügg az egyes kormányok Izrael-ellenes retorikájával, és külön kiemeli, hogy az Izraellel szembeni kritika gyakran kettős mércén alapul. A jelentés élesen elítéli azokat az országokat és intézményeket, amelyek Izrael politikáját bírálják, és ezeket a bírálatokat az antiszemitizmus új formájaként kezeli.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com