Az izraeli kormány egyhangúlag megszavazta a 2019-es költségvetést

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Az izraeli kormány maratoni, egy teljes napon át tartó ülés után, péntek reggelre egyhangúlag elfogadta az ország 2019-es költségvetését - jelentette a helyi média.A majd négyszázmilliárd sékeles (mintegy harmincezer milliárd  forintos) büdzsé ezek után a kneszet költségvetési bizottsága elé kerül, majd az országgyűlés plénuma szavaz róla.

    
A tízes kereskedelmi tévé politikai szakértője kiemelte a büdzsé elkészítésének különös időzítését, hiszen Izraelben eddig nem volt szokás az előző év januárjában elkészíteni a következő évi költségvetést. A sietséget megmagyarázza, hogy néhány hét múlva a rendőrség várhatóan lezárja Benjámin Netanjahu miniszterelnök két korrupciós aktáját, és nyilvánosságra hozza a nyomozás eredményét.
    

A kormányfő azért kívánja ezt megelőzően lezárni a 2019-es költségvetést, hogy ha a rendőrség bejelentése nyomán helyzete meg is rendülne, már rendezett legyen ez a minden évben súlyos vitákkal járó politikai kérdés, és lehetősége nyíljon egyben tartani az utóbbi hetek nézeteltérései nyomán többször is válságba került kormányát.
   

Az izraeli tízes tévé híradása szerint jelentős mértékben választási költségvetésnek tekinthető tervekbe bekerült Mose Kahlón pénzügyminiszternek, a Kulanu, vagyis Mindannyian nevű centrista párt elnökének "nettó család" reformprogramja, és jelentős, két és félmilliárd sékeles (közel kétszázmilliárd forintos) növekedést ért el Naftali Bennet oktatási miniszter, a Habájt Hajehudi (Zsidó Otthon) párt vezetője.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com