Az izraeli kormány új ciszjordániai települések létrehozásáról döntött

Az izraeli kormány huszonkét, Ciszjordániában létrehozandó izraeli település létrehozásáról döntött az 1967-ben Jordániától elfoglalt Ciszjordániában.A kabinet már két hete titokban jóváhagyta a döntést, azonban miután az két napja nyilvánosságra került, Jiszráel Kac védelmi, és Becalel Szmotrics pénzügyminiszter csütörtök reggel hivatalosan is megerősítette.

Az új telepek között lesz Ciszjordánia északi részén Hómes és Sánur újjáépítése, melyeket Ariel Saron kormánya együtt a Gázai övezet izraeli telepeivel 2005-ben felszámolt. Mellettük a Jordán folyó völgyében is új izraeli telepeket jelöltek ki.

Kac és Szmotrics csütörtökön bejelentette, hogy ez egy "átfogó lépés" része, "egyszeri döntés egy nemzedék életében" és "egy történelmi igazságtalanság helyrehozása". Közleményükben hangsúlyozták, hogy a határozat része annak a folyamatnak, amely "átalakítja a térség arculatát, és meghatározza a telepesmozgalom jövőjét a következő évekre".

A többi között négy települést hoznak létre a Jordániával határos keleti határnál "Izrael keleti tengelyének, a nemzetbiztonságnak és a térség stratégiai ellenőrzésének megerősítéseként."

A bejelentés szerint "az összes új település hosszú távú stratégiai megfontolásból jön létre, célja az izraeli jelenlét megszilárdítása a területen, a palesztin állam létrejöttének megakadályozása, valamint a telepesmozgalom fejlődési tartalékainak biztosítása az elkövetkező évtizedekre."

"Ez történelmi döntés, amely huszonkét új település létrehozását irányozza elő Júdeában és Szamáriában" - közölte Kac Ciszjordánia bibliai nevét említve. "Megerősíti jelenlétünket ezen a területen, rögzíti történelmi jogunkat Izrael földjén, és határozott választ ad a palesztin terrorizmusnak, amely megpróbálja gyengíteni és támadni a telepeseinket."- mondta a védelmi miniszter.

"A zsidó telepesek jelenléte Júdeában és Szamáriában létfontosságú védőfalat jelent Izrael sűrűn lakott központi térségei biztonságának szempontjából, és mindent meg kell tennünk ennek a védőfalnak megerősítéséért és bővítéséért" -tette hozzá.

Becalel Szmotrics szintén üdvözölte a döntést. "Nagy nap ez a telepesmozgalom számára, és fontos Izraelnek is. Kemény munkával és kitartó vezetéssel, Isten segedelmével sikerült stratégiai mélységű változást elérnünk, és visszaterelni Izraelt az építkezés, a cionizmus és a jövőkép útjára. A telepesmozgalom őseink örökségének földjén Izrael védőfala, és hatalmas lépést tettünk a megerősítéséért. A következő lépés a szuverenitás." - utalt a pártjával, a Vallásos Cionistákkal a telepeseket képviselő pénzügyminiszter korábbi, Ciszjordánia annektálását célzó terveire.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com