Az izraeli lakásügyi miniszter megkettőzné a hebroni telepeslakások számát

Úri Ariél izraeli lakásügyi miniszter a nacionalista, telepespárti Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) párt egyik vezető tagja a kneszet egyik ülésén közölte, hogy meg akarja kétszerezni a Hebron belvárosában álló zsidó telepeslakások számát - közölte csütörtökön a katonai rádió.

201108082058_izrael„Örömmel munkálkodom egy olyan gyakorlati terven, amely újabb száz lakást hoz létre Hebronban”- mondta Ariel. „Rendelkezésünkre áll hozzá a terület, tervezzük a lakásokat és reméljük, hogy jövőre felépítjük azokat”- tette hozzá.
Hebron belvárosában nyolcvan lakásban él közel 700 izraeli vallásos telepes egy erődítményszerű lakónegyedben, több mint 180 ezer palesztin lakos között. Benjámin Netanjahu miniszterelnök egy támogató levelet adott át nekik az elmúlt napokban, de abban nem kötelezte el magát a város zsidó övezetének növelése mellett.

Úri Ariél nem először jelent be nemzetközi tiltakozást kiváltó terveket. Mintegy fél évvel ezelőtt a Maale Adumím telepesvárost Jeruzsálemmel összekötő, úgynevezett E1-es zónában ígért a közeljövőre új izraeli építkezéseket, de ezen a területen még Ariel Saron kormánya idején befagyasztották a terjeszkedési terveket és nem valószínű, hogy a közeljövőben felújítanák azokat.

A katonai rádió honlapja szerint Úri Ariél bejelentése a kormányfő és a jobboldali koalíciós partnerei közötti szakadékról árulkodik. A jobboldalon ugyanis egyre inkább tartanak attól, hogy a július végén megújított izraeli-palesztin tárgyalásokon elveikkel ellentétes megegyezés születhet a palesztinokkal.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com