Az izraeli nemzetbiztonsági miniszter ellátogatott a Templom-hegyre

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Itamár Bengvír, az ultranacionalista Zsidó Erő (Ocma Jehudit) pártot vezető izraeli nemzetbiztonsági miniszter beváltotta számos tiltakozást kiváltó ígéretét, és kedden reggel ellátogatott a vallási szempontból nagyon kényes helynek számító jeruzsálemi Templom-hegyre - jelentette a Jediót Ahornót című újság hírportálja, az ynet.Bengvír hétfőn jelentette be, hogy a "következő hetekben" ellátogat a helyre, de ezt már másnap megtette biztonsági őrök és rendőrök kíséretében. Izraeli miniszter évek óta nem járt ezen a helyen. A Palesztin Hatóság külügyminisztériuma határozottan elítélte és provokációnak, sőt, támadásnak nevezte Bengvír reggeli körsétáját a mecseteknél. "A felelősség Netanjahut terheli ezért, de majd azokért a következményekért is, amelyeket ez kivált" - írták.
    

Bengvír sétája után kijelentette: "kormányunk nem ijed meg a Hamász fenyegetéseitől.

A Templom-hegy Izrael népe számára a legfontosabb hely. Továbbra is fenntartjuk ott a mozgás szabadságát a muszlimok és a keresztények számára, de a zsidók is fel fognak menni a hegyre, és azokkal, akik ezt akadályozni akarják, vaskézzel kell bánni".
    

A Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista terrorszervezet hétfőn azzal fenyegetőzött, hogy "nem nézi tétlenül", ha Bengvír fellátogat a Templom-hegyre, amely a muszlimok számára a Mecsetek tere (arab nevén al-Haram as-Saríf), az iszlám vallás harmadik legszentebb helye. Jaír Lapid volt izraeli miniszterelnök, a centrista Van Jövő párt elnöke hétfőn óva intette a szélsőséges nézeteiről ismert Bengvírt a látogatástól, mert szerinte az egy olyan súlyos provokáció, amely emberéletekbe fog kerülni.
    

Bengvír vallásos politikusként, ultrajobboldali aktivistaként és ellenzéki parlamenti képviselőként is korábban számos alkalommal járt a Templom-hegyen, tiltakozásokat kiváltó nacionalista felvonulásokat is vezetett Jeruzsálem óvárosában, a muszlim negyedben. 2007-ben a bíróság elítélte őt rasszista uszításért. Régóta támogatja a Templom-hegy status quójának megváltoztatását, az imádkozás engedélyezését a zsidók számára.
    

A Jordániával megkötött status quo-egyezmény szerint jelenleg csak a muszlimok imádkozhatnak ezen a helyen, a zsidók csak nagyon korlátozottan, egyetlen kapun mehetnek be a térre, és csak egy előre meghatározott útvonalon, szoros rendőri kísérettel sétálhatnak ott. Amikor Bengvír a kormány eskütétele előtt megkötötte Netanjahuval a koalíciós megállapodást, akkor a választások előtti harcias retorikája ellenére beleegyezett abba, hogy Izrael tartja magát a szent helyek status quójához - emlékeztetett a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál.
   

Az iszlám, a keresztény és a zsidó vallás által egyaránt szentnek tekintett Templom-hegy Jeruzsálem óvárosában található. A hagyomány szerint ott állt Salamon temploma, amelyet időszámításunk előtt 586-ban a babiloniak leromboltak, majd a zsidók a VI. század végén újjáépítették, de Krisztus után 70-ben a rómaiak a második templomot is lerombolták.
    

Az egykori zsidó szentély helyén az iszlám hódítás után a Sziklamecset és az Al-Aksza mecset épült fel, utóbbi az iszlám vallás harmadik legszentebb helye a mekkai és medinai mecset után. Izrael 1967-ben, a hatnapos háborúban foglalta el Jordániától Kelet-Jeruzsálemet, benne az óvárost. A Templom-hegyet a muszlimok felügyelik, de a biztonsági kérdésekért az izraeli rendőrség felel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com