Az izraeli védelmi miniszter kitiltana a katonai rádióból egy költőt a politikai véleményéért

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Az izraeli védelmi miniszter felszólította a katonai rádió vezetőjét kedden, hogy bojkottálja Jonatán Gefen izraeli költőt és dalszerzőt, mert versében Anne Frankhoz, Szenes Hannához és Jeanne d'Archoz hasonlított egy izraeli katonákat megpofozó palesztin kamaszlányt - jelentette a katonai rádió kedden.Avigdor Liberman eredetileg utasította a felügyelete alá tartozó katonai rádió vezetőjét, hogy ezentúl nem játszhatják az Izraelben igen népszerű, a hatvanas évek "nagy generációjához" tartozó, baloldali politikai elkötelezettségéről is ismert költő és dalszövegíró műveit, mert az Instagram közösségi oldalon egy vitatott politikai tartalmú verset tett közzé.

    
Rendelkezését azonban felülbírálta Aviháj Mandelblit főügyész, aki bejelentette, hogy a védelmi miniszternek nincs joga betiltani egy művész alkotásainak közlését az illető politikai véleménye miatt, s a műsorok szerkesztése csakis a szakemberek hatáskörébe tartozik. Egyelőre nem világos, hogy a rádió igazgatója engedelmeskedik-e felettesének vagy továbbra is hallhatóak lesznek a Gefen-dalok, amelyek nélkül elképzelhetetlen Izrael könnyűzenéje.
   

Liberman haragját egy Instagramon megosztott versike váltotta ki, amely Anne Frankhoz, Szenes Hannához és Jeanne d'Archoz hasonlítja Ahed Tamimit, azt a 17 éves palesztin kamaszlányt, aki házuk udvarán megpofozott két izraeli katonát, s ezért a tettéért letartóztatták. "Egy szép 17 éves lány szörnyű dolgot művelt, amikor egy büszke izraeli katonatiszt behatolt a házába: felpofozta. Beleszületett ebbe, és ebben a pofonban benne volt ötven év megszállása és megaláztatása. És azon a napon, amikor majd elmesélik a harc történetét, Te, Ahed Tamimi, a vöröshajú, mint Dávid, aki Góliátot pofozta, egy sorba kerülsz Jeanna D'arckal, Hanna Szenessel és Anna Frankkal" - írta Jonatán Gefen.
    

"Izrael állama nem engedi, hogy egy részeges alak egy holokausztban elpusztított gyermeket és egy náci rezsim ellen harcoló hősnőt Ahed Tamimihoz, egy katonákra támadó provokátorhoz hasonlítson" - indokolta lépését Avigdor Liberman, és elutasította a főügyész álláspontját arról, hogy nincsen jogi lehetősége beleszólni a katonai rádió műsorszerkesztésébe.
    

Szenes Hanna a II. világháborús magyar zsidó ellenállás mártírja, akit a brit hadsereg katonájaként Magyarországra küldtek, hogy társaival a náci vonalak mögött megszervezzék és segítsék az ellenállási mozgalmat, s üldözötteket mentsenek. A magyar határ átlépése után azonban szinte azonnal elfogták, kegyetlen vallatások után hűtlenség és hazaárulás vádjával halálra ítélték, s 1944. november 7-én a Margit körúti fogház udvarán kivégezték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com