Az izraeliek ukrajnai rokonai is beléphetnek az országba

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Azok az ukrán menekültek, akiknek rokonai élnek az országban - akárcsak a "hazatérési törvénnyel" letelepedni érkező zsidó felmenőkkel rendelkezők és a menekültkvóta keretében érkezők -, szintén beléphetnek három hónapos tartózkodásra Izraelbe - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja.Ajelet Saked belügyminiszter vasárnap, a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a zsúfolt reptéri várakozást felszámolták, az Ukrajnából érkező, zsidó felmenőkkel nem rendelkezőket ügyük elbírálásáig szállodákban helyezik el, és egyelőre három hónapra befogadnak mindenkit, akinek élnek rokonai Izraelben.
    

"A zsidó népet üldözték, értjük, mit jelent menekültnek lenni. Megnyitjuk a szívünket és a kapukat olyanoknak is, akikre nem vonatkozik a +hazatérési törvény+, vagyis nincs zsidó nagyszülőjük" - mondta Saked. "Ám ezt korlátok között kell tartani, nem nyithatjuk meg mindenki előtt a kapukat" - tette hozzá, és hangsúlyozta, hogy Izrael a lakosságához mérten eleve különösen sok menekültet fogad be a "hazatérési törvény" nyomán.
    

Az Ukrajnával korábban megkötött egyezmény alapján Izrael mindenkit befogad, akinek rokonai élnek az országban, a menekültkvótán felül is, ehhez a már Izraelben élő rokonoknak alá kell írniuk, hogy náluk lakhatnak - ismertette az új rendelkezést. A rokonoknak egyelőre három hónapra biztosítják a látogató-tartózkodási engedélyt. "Mindannyian reméljük és imádkozunk érte, hogy néhány hét múlva véget ér ez a szörnyű háború" - fogalmazott Saked.
    

Korábban a 12-es tévében súlyosan bírálták a kormányt, mert napokig a reptéren voltak az Ukrajnából érkezett menekültek, amíg elbírálták kérelmüket. A már régebben, látogatóvízumuk lejárta után is Izraelben maradó ukránok miatt már szinte teljesen betelt ugyanis az ötezer emberre vonatkozó ukrán menekültkvóta. A kormány hétfői ülésén megvitatja a kvóta növelését.
    

"Izrael felelőssége a gondoskodás a tömegesen érkező új bevándorlókról, naponta több százan érkeznek, hogy letelepedjenek" - hangsúlyozta Saked, azokra utalva, akik a hazatérési törvény alapján jöttek Izraelbe, amely szerint az ország mindenkit befogad, aki igazolni tudja, hogy legalább egy nagyszülője zsidó. A ynet szerint az utóbbi két hétben 3500 új bevándorló érkezett Izraelbe, mintegy kétezren közülük Ukrajnából, 1500-an pedig Oroszországból kérték az izraeli állampolgárságot.
    

Vasárnap mintegy négyszázan értek földet Tel-Avivban Ukrajnából, és hétfőn újabb 600 bevándorlóra számítanak, akik már a repülőtéren felveszik az állampolgárságot, valamint a befogadási minisztérium szakemberei gondoskodnak szállásukról, ellátásukról és nyelvtanulásukról a következő fél évre. Az egyes számú terminálon 24 órás ügyeletben foglalkoznak a bevándorlókkal, azokkal is, akik nem a Lengyelországból vagy Moldovából jövő szervezett bevándorlójáratokkal, hanem más városokból, egyénileg utaztak Izraelbe.
    

A katonai rádióban több, főként a Negev-sivatagban és Galileában található település polgármestere azt nyilatkozta, hogy örömmel várják az érkezőket, városukban lakhatást és munkalehetőséget is biztosítanak nekik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com