Az olasz baloldal Ilaria Salist jelöltként indítja az európai parlamenti választásokon

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Ilaria Salist az európai parlamenti választásokon jelöltként indítja a Vörös-Zöld Szövetség nevű olasz politikai formáció, amely csütörtök este megerősítette, hogy a Magyarországon fogva tartott nő felkerült a listájukra.A Vörös-Zöld Szövetség (AVS) közleményében hangoztatta, hogy Roberto Salisszal, Ilaria Salis apjával egyetértésben úgy döntött, jelöltként indítja Ilaria Salist, akit Magyarországon tartanak fogva olyan körülmények között, melyek a közlemény szerint "súlyosan sértik az emberek jogait".
    

A pártszövetség hangsúlyozta, hogy a jelöléssel egy európai állampolgár jogait és méltóságát akarják biztosítani. Az AVS Ilaria Salis "nevében nagy és nagylelkű küzdelmet akar indítani annak érdekében, hogy az Európai Unió védje a jogállamiság elveit". Az AVS a legutolsó olasz parlamenti választások előtt, 2022-ben alakult meg a Zöld Európa és az Olasz Baloldal (SI) szövetségeként. A római felsőházban négy, az alsóházban tizenegy, az Európai Parlamentben egy képviselővel bír más nagyobb szövetségek frakcióiban vagy függetlenként.
    

Nicola Fratoianni, a SI főtitkára és az AVS elnöke csütörtök este a Radio Popolare rádiócsatornának úgy nyilatkozott, hogy Ilaria Salist nagy valószínűséggel a szövetség északkelet-olaszországi körzetében listavezetőként indítják a júniusi európai megmérettetésen. A bejutáshoz a pártnak túl kell lépnie a négyszázalékos küszöböt, melyet az utolsó olasz parlamenti választásokon nem ért el.
    

Az Il Giornale című jobboldali napilapnak nyilatkozó Lorenzo Pregliasco politikai elemző, a Youtrend közvélemény-kutató cég egyik alapítója úgy vélte, Ilaria Salis jelölése inkább az AVS-t segíti, mivel a bejelentés növeli a szövetség ismertségét a választási kampányban. A La Repubblica című baloldali napilapban Marina Castellaneta nemzetközi jogász azt mondta, hogy a jelölés önmagában nem elegendő arra, hogy Ilaria Salis elhagyja a börtönt. Immunitást csak akkor szerezhet, ha megválasztják - jelentette ki.
    

Giorgia Meloni miniszterelnök a Brüsszelben lezajlott európai uniós csúcstalálkozón újságíróknak reagálva hangsúlyozta, hogy Ilaria Salis jelölése "nem módosítja a kormány eddigi hozzáállását és munkáját" az ügyben. Hozzátette azonban, hogy miként már többször nyilatkozott, most is azt gondolja, hogy az ügy "politizálása nem segít".
    

A jobboldali Liga európai parlamenti képviselője, Susanna Ceccardi szégyennek nevezte Ilaria Salis jelölését: "a baloldal felmentést kínál fel egy személynek, akit nagyon súlyos bűncselekményekkel vádolnak. (...) Ilaria Salisnak a bíróságon kellene védekeznie, nem a bírósággal szemben." Korábban a baloldali Demokrata Párt (PD) részéről merült fel Ilaria Salis európai jelölése lehetősége, de azt a párt főtitkára, Elly Schlein végül kizárta.
   

Roberto Salis kifejtette, hogy lánya jelölése nem menekülést jelent a magyarországi bírósági eljárástól, ellenkezőleg, segít abban, hogy "jogainak teljes védelmében tudja (a bírósági tárgyalást) lefolytatni, és a most választott politikai út határozottan illik eddigi politikai tevékenységéhez".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com