Az olasz baloldali pártok a budapesti Pride-ra készülnek

Elly Schlein, az olasz Demokrata Párt (PD) főtitkára, Riccardo Magi, az Europa+ nevű párt titkára és Carlo Calenda, a centrumpárti Akció elnöke is bejelentette, hogy csatlakozik a Budapestre utazó ellenzéki delegációhoz, amely a Pride felvonuláson kíván részt venni.A legnagyobb olasz ellenzéki erő, a Demokrata Párt a bejelentése szerint húszfős csoportot küld Budapestre: az olasz és az Európai Parlament képviselőit. A PD-küldöttséget Elly Schlein és Alessandro Zan vezeti. Utóbbi törvénytervezetet dolgozott ki az LMBTQ-közösség tagjainak jogi védelme megerősítésére, de az 2021-ben megbukott a római parlamentben.

"A szerelmet és a sokféleséget nem lehet törvénnyel eltörölni" - hangoztatta Carlo Calenda, a 2019-ben alapított Akció elnöke, aki elmondta, hogy életében most először fog Pride-on részt venni.

Az Akció negyvenfős képviselőcsapattal utazik Budapestre június 28-ra. Carlo Calenda a Corriere della Sera című napilapnak nyilatkozva azt is kijelentette, hogy "a jogállamiságot sértő" Magyarországot ki kell zárni az Európai Unióból.

A Matteo Renzi vezette Élő Olaszország (IV) pártot a külügyi felelős Ivan Scalfarotto képviseli, aki tavaly jelen volt Ilaria Salis magyarországi büntetőeljárásának bírósági tárgyalásain is. Nem marad távol az Öt Csillag Mozgalom (M5S) sem, amelynek delegációját Alessandra Maiorino szenátor és Carolina Morace európai képviselő vezeti.

A Zöldek és Baloldal Szövetsége (AVS) soraiban nem lesz jelen a párt színeiben az Európai Parlamentbe bejutott Ilaria Salis, akinek mentelmi joga esetleges visszavonásáról még nem született döntés. Salis korábban bejelentette, hogy június 28-án Budapesten lesz, később azonban meggondolta magát. Az Europa+ pártot a titkára, Riccardo Magi képviseli a felvonuláson.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com