Az olasz hatóságok feltartóztatták egy embermentő segélyszervezet hajóját

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Az olasz parti őrség Lampedusa vizein feltartóztatta és a sziget kikötőjébe kísérte a berlini központú Jugend Rettet nem kormányzati szervezet (NGO) földközi-tengeri mentőhajóját kedden, miután a csoport nem írta alá a római kormány magatartási kódexét.A nonprofit szervezet Iuventa nevű egyetlen hajóját az éjszakai órákban az olasz parti őrség több egysége körbevette, majd Lampedusa kikötőjébe kísérte. Hatósági bejelentések szerint a jármű fedélzetén az olasz rendőrség több órás ellenőrzést tartott, a hajón lévő két szíriai férfit pedig egy migránsokat befogadó táborba szállították.

A hajó feltartóztatását a szicíliai Trapani ügyészsége rendelte el, egy még 2016-ban kezdett vizsgálat keretében, amelynek megállapítása szerint a Iuventa legénységének tagjai kapcsolatot létesítettek a líbiai embercsempészekkel.

Az olasz ügyészi vizsgálat azután indult, hogy a Iuventa által Szicíliába vitt migránsok, valamint Olaszországban őrizetbe vett embercsempészek is arról számoltak be, hogy a Jugend Rettet mentőhajója közvetlen kapcsolatban állt a migránsokat a líbiai partokról indító csempészekkel. Paolo Monaco a parti őrség lampedusai parancsnoka úgy nyilatkozott, a Iuventán mindent tüzetesen ellenőriznek, és "ha minden rendben van, a hajó újraindulhat".


A Jugend Rettet közleményben hangsúlyozta, hogy az olasz hatóságok a hajót nem foglalták le és a legénység tagjait nem vették őrizetbe. Közleményük szerint "normális, megszokott" ellenőrzésről van szó. Az európai hálózatként működő, mentőhajóján önkéntes legénységgel dolgozó szervezet egyike azoknak a külföldi NGO-knak, amelyek közölték, hogy nem írják alá a római kormány újonnan kidogozott magatartási kódexét a migránsok Olaszországba szállításának szabályozásáról. Az olasz belügyminiszter korábban kijelentette, hogy az együttműködést megtagadó ngo-knak "következményekkel" kell számolniuk.


Az olasz média következetesen ngo-ként említi a migránsok földközi-tengeri mentésében részt vevő szervezeteket. Szerdai sajtóértesülések szerint a belügyi tárca "meg akarja nehezíteni" a magatartási kódexet elutasító ngo-k olaszországi munkáját. A pénzügyőrség megkezdi pénzügyi átvilágításukat, a csendőrség és rendőrség pedig az olaszországi kikötőkbe érkező NGO-hajókat ellenőrzi. Szigorúan átvizsgálják a hajók biztonsági felszereltségét és főleg a legénység szerződéseit. Ellenőrzik azt is, hogy az adott szervezet rendelkezik-e úgynevezett mentési engedéllyel, és a mentőhajón szolgálók milyen minőségben végzik a munkájukat.


Matteo Salvini, az Északi Liga vezetője a Radio24 olasz hírrádiónak kijelentette, hogy ha a német szervezet nem akarja, hogy az olasz hatóságok ellenőrizzék, és nem akarja megosztani az embercsempészekre vonatkozó információit, a hajót az olasz hatóságoknak le kell foglalniuk.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

A bajor főváros rendőrsége kiadta a december 19-ei belvárosi ékszerrablás videójából kikockázott fotókat, elsősorban a maszkot nem viselő, 45 év körüli férfiét, a megtalálásához ugyanis a lakosság segítségét kérik.

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Donald Eugene Fields (60) már nem tartozik az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tíz legkeresettebb bűnözője közé.

Lecsaptak a börtönmaffiára

Lecsaptak a börtönmaffiára

San Diego megyében fél éven át tartó, fedett akció zárult elfogásokkal, és még börtönökben is voltak letartóztatások, mert az ügyben érintett alvilági szervezet onnan szervezkedik.

Nem látni a drogtól a rendőrt

Nem látni a drogtól a rendőrt

A torontói rendőrség történetének legnagyobb kábítószerfogásával zárult a Project Castillo, amelyet augusztusban indítottak egy drogcsempész- és terjesztőhálózat felszámolására.

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Szilveszter napján különös szöveges üzenetet kapott a floridai Bay megyei seriffhivatal egyik rendőre.

Kémény legény

Kémény legény

A Massachusetts állam déli partján fekvő Fall River egyik társasházi lakásában rendőrségi felügyelettel kellett elbontani egy kéményt, ugyanis beleszorult egy drogdíler. Robert Laglias (34) azon keresztül szeretett volna elmenekülni.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

http://ujhazak.com